bezár
 

irodalom

2014. 10. 25.
Magány, szeretet, félelem
Variációk egy karakterre - interjú Thomas Glaviniccsel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vidáman huppant bele a régi ülőgarnitúrába Ausztria egyik legkiemelkedőbb írója, Thomas Glavinic, akit a Budapest Transzfer fesztivál keretében kérdezhettünk a Petőfi Irodalmi Múzeum egyik díszes saroktermében eddigi regényeiről, a művek karaktereiről és arról, mi (nem) érdekli az emberekben.

PRAE.HU: Az írás mellett rendszeresen tölt föl képeket a fotóblogjába is, viszont a legutóbbi bejegyzés már több mint egy éve volt. Van ennek valami oka?

Igen, ennek az egyetlen oka, hogy az előző telefonom kamerája elromlott, és nem volt hozzáférésem a wordpress oldalához. Aztán megint elromlott a kamera a telefonomon, és most csak önarcképeket tudok készíteni. De nem csinálhatok állandóan szelfiket, mert akkor az emberek azt hiszik, teljesen egocentrikus vagyok, ezt pedig természetesen egyáltalán nem akarom, mivel elsősorban a világot szeretném fotózni, nem magam. Ezért nem tudok jelenleg feltenni képeket. Abszurd, ha egy író állandóan arról beszél, hogy ő hogyan látja a világot… Talán meg is kellene ezt mutatnia valahogy, nem tolakodón és önimádón, mint ahogy azt mi szoktuk. A művészek ugyanis nagyon önimádók, és szükség van ezért ellenkormányzásra, ki kell mondani néha: „Ne csináld, higgadj le, ne gondold, hogy olyan fontos vagy.” Ezt ilyen dolgokban meg lehet mutatni.

PRAE.HU: Debütáló regényének témája a sakk volt. Hogyan jött akkoriban az ötlet?

Tizenhárom évesen kezdtem el rendesen sakkozni, amikor már ELO számom is volt, Élő Árpád volt egyébként, aki kitalálta ezt az értékelő számot. Tizenhárom évesen tehát már egyesületben sakkoztam, tornákon vettem részt… Aztán tizenöt évesen már nemzetközi tornákon is szerepeltem, például Egerben, de voltam Zalaegerszegen is. Sok torna és sakktábor Magyarországon került megrendezésre. Nem is tudom, hogy ezt vajon a magyarok tudják-e még, de Magyarország valamikor a világ második legjobbja volt, még ma is nagyon jók, de akkoriban a Szovjetunió után ők következtek. Persze ma is nagyszerűen játszanak, Polgár Judit a legerősebb női sakkjátékos, aki valaha is létezett… Ez volt nekem mindig a kapcsolat Magyarországgal: a sakkhoz való szerelmem. Minden egyes alkalommal, amikor ide érkeztem Magyarországra – és ez ugyanígy működött Jugoszláviában is, mindig tudtam valakivel sakkozni, még akkor is, ha éppen senkit nem ismertem. A sakk egy nemzetközi nyelv: Még ha a könyveim nincsenek is arra a bizonyos nyelvre lefordítva, a sakk mindig le van fordítva. Mindenhol játszanak: Thaiföldön, Japánban, mindenhol… Ezt szeretem benne.

PRAE.HU: Hogyan kell Önnél az írói folyamatot elképzelni? Minden nap, tervszerűen odaül az íróasztalához és elkezd dolgozni a régi írógépen?

Pontosan. Felébredek, odaülök és megírom a két oldalam. Kifogás nincs, még akkor sem, ha előző nap iszogattam vagy ünnepeltem valamit. A két oldalnak meg kell lennie, különben semmi nem lenne az egészből. Vannak emberek, akik panaszkodnak, hogy nem tudnak írni. Ez egy olyan dolog, amit minden nap csinálni kell, csak akkor van értelme.

PRAE.HU: Mi jelenti Önnek az írás mellett a kikapcsolódást? Vagy az írás már önmagában kikapcsolódás?

Nem, az írás egyáltalán nem kikapcsolódás… Alkohol és szex.

Thomas Glavinic

PRAE.HU: Eddig tíz könyve jelent meg nyomtatásban, melyik az a regénye ezek közül, aminek a megírását a legjobban élvezte, illetve melyik az, amit nem annyira szeretett?

A második könyvem rossz volt, tényleg rossz, a címe „Susi”. Az első regényem után kaptam egy kiadótól egy megbízást. Ezt egy adott napig le kellett szállítani, hogy aztán megkapja érte az ember a pénzét. Azelőtt ilyet még nem kaptam. Huszonöt évesen persze egyértelmű, hogy az ember aláírja ezt a szerződést. De aztán meg kell írni a könyvet, ami nekem végül nem sikerült jól. Akkor értettem meg, hogy csak akkor tudok írni, ha a saját motívumaimat írhatom ki magamból. Körülbelül három ilyen motívumom van: magány, szeretet, félelem. Régebben azt gondoltam, hogy meg tudom írni a könyvet, ha egyszerűen koncentrálok rá, de ez nem így működik. Ezek után írtam meg a következő regényemet, „A kamerás gyilkost”, aztán a „Vágyak életét”, az „Éjszakai műszakot”, és most a legújabbat, „A nagyobb csodát” [tükörford. - a szerk.], ami a Mount Everest-en játszódik. Ez a három utóbbi a Jonas-regények közé tartozik, ezek állnak hozzám a legközelebb, illetve „A kamerás gyilkos”.

PRAE.HU: Többször is beszélt arról, hogy „A kamerás gyilkos” írása közben rengeteget nevetett. Mi volt ennek az oka?

A nyelv miatt, mert annyira eszeveszett. Szerepprózáról van szó, és az ember, aki ezt meséli, okosabbnak akar látszani, mint amilyen. Viszont minden ember, aki valamiért okosabbnak akar látszani, akaratlanul is furcsa. Nem akar az lenni, de mindenkinek nevetnie kell azon, ahogyan ő beszél. Ez az ember egyszerűen az akar lenni, aki nem lehet. Nagyon jól szórakoztam azon, hogy bosszút állhatok egy kicsit ezeken az embereken, és a legtöbb ember ilyen. Én személy szerint gyakran kételkedem saját magamban: állandóan arra gondolok, hogy amit írok, az förmedvény, vagy legalábbis az ötven százaléka förmedvény, harminc százaléka rossz és csak húsz százalék az, ami talán elmegy. Egyszerűen azt gondolom, hogy ez a fajta kételkedés hozzátartozik a művész személyéhez. Viszont ezek az emberek, egyáltalán nem kételkednek saját magukban. Miért? Hogy lehet ez? Hiszen mindannyian annyira tökéletlenek vagyunk, nem tudunk mi annyi mindent… Mégis hogy ismerheti valaki a világot, és mondhatja, hogy minden oké, mindent tudok. Abszurd. Ezért volt olyan élvezetes azt mondani nekik: „Megőrültetek? Nem vagytok ti teljesen normálisak…”

PRAE.HU: Egy korábbi beszélgetésen felrótta Önnek valaki, hogy talán túl modoros, sőt sértő a regény nyelvezete. Gyakran fut bele negatív kritikákba?

Nekem ez teljesen mindegy. Csak olyan emberekkel beszélek, akikről azt gondolom, hogy értenek az irodalomhoz. Velük gyakran beszélek mindenről, amiről írok, és ők tényleg kritikusak. De nem kifelé, hanem csakis felém, amikor négyszemközt vagyunk. Ez előreviszi az embert. Barátok, akik jók a szakmájukban, értik, hogy mit is csinálsz, és őszintén beszélnek erről veled: Ez az, ami igazán értékes. Aztán a végén átgondolom, mi az, amit ebből átveszek, és mi az, amit nem. Ez jóval többet jelent, mint egy olyan ember, aki meg akarja mutatni, hogy sokkal okosabb, mint mindenki más. Kinek jó az? Persze saját magán kívül…

Thomas Glavinic

PRAE.HU: Daniel Kehlmannal jó kapcsolatot ápol, ő ilyen barátnak számít? Megosztja vele az ötleteit?

Az ötleteimet igen, de az esztétikánk nem egyezik. Más elképzeléseink vannak az irodalomról, emberként viszont becsüljük egymást, és a barátom. Ez nem azt jelenti, hogy esztétikailag közös nevezőn vagyunk, nem ugyanazt az irodalmat szeretjük. Mégis, ő is becsül engem, mint írót, ami fordítva is így van, és ez elég is nekem. Tudom, hogy rendkívül intelligens, minden beszélgetésünk óriási, öt perc vele való beszélgetés olyan, mint sok más emberrel két óra. Nem kell irodalmilag ugyanazon a véleményen lennünk, én teljesen más szerzőket szeretek, mint ő, ami gyakran jó és inspiráló tud lenni.

PRAE.HU: Ön milyen szerzőket szeret?

Inkább úgy mondanám, ő olyan szerzőket szeret, mint Franzen, vagy más amerikai kortárs szerzők, akiket én konzervatívnak, polgárinak és unalmasnak tartok. Szerintem ők olyan emberek, akiknek nincs életük, nem élnek igazán. Ők elméleti síkon mozognak: minden könyvük egy elmélet arról, hogy milyen is tulajdonképpen az ember, vagy milyen lehet. Ennek viszont semmi köze nincs a valódi emberekhez, ebből kifolyólag érdektelenné válnak számomra. Ennek ellenére elfogadom, hogy sok ember szereti ezt, csak ez nem az én irodalmam.

PRAE.HU: A könyveiben gyakran találkozik az olvasó a Jonas névvel, három regényben is Jonasnak hívják a fő karaktert. Hívhatjuk őket Thomas Glavinic alteregóinak is?

Ha az ember ismeri a Bibliát, tudja, ki volt Jónás. De Jonas azért is Jonas, mert rímel a Thomas-ra is. Alteregó… ez így nem igaz, de sok mindenben hasonlít rám, igen.

PRAE.HU: Említette ezt a bibliai vonatkozást is. Mennyiben releváns ez az Ön műveiben?

Isten hívása az Éjszakai műszakban is előkerül, amikor Jonas bemegy a Stephansdomba, és várja, hogy Isten megszólítsa őt. De ez nem következik be. Természetesen ezek a szövegek a vallásról is szólnak, arról, hogy az ember reménykedik abban, hogy létezik valamilyen felsőbbrendű hatalom, aki egy kicsit vigyáz is ránk, egy kicsit őriz is minket: „Ne izgulj, együtt megoldjuk, vigyázok rád.” De senki sincs ott. Erről szól az egész, hogy nincs ott senki. Nincs Isten. Szörnyű, de Isten nem létezik.

PRAE.HU: A regényei alapvetően az abszurditásra, a fantasztikumra épülnek, úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolgai lennének, hogy titkos, elfojtott vágyak teljesülnek be, vagy éppen Bécs és vele az egész világ kiürül, és csak egyetlen ember marad a földön. Szívesen alkalmazza ezt az írói eszközt?

Ez azzal függ össze, hogy a normális embereket unalmasnak találom. Azt sem tudom, hogy Ön mennyire normális, remélem, Önnek is van egy rejtek-oldala, azt gondolom, minden embernek van ilyen. Van egy szint, ami már nem elfogadható, ennek ellenére szabad és kell is egy kicsit a határokat feszegetni. A legtöbb ember azt hiszi, hogy bizonyos dolgokat nem tehet meg, vannak is olyanok, amik etikai okokból elvetendők. Más dolgokat viszont ki kell próbálni. Az embernek abból kell tanulnia, hogy ki is ő valójában. Mi a fenének írjak akkor könyvet olyan emberekről, akikből van egymilliárd? Őket mindenki ismeri. Olyan emberről szeretek könyvet írni, aki elhatározza, hogy olyanná válik, akiből még sosem volt egy sem. És mi mindannyian ilyen emberek vagyunk, csak a legtöbben közülünk félnek ettől, ezért megpróbálnak olyan életet élni, amit már egyszer valaki élt. Őt próbálják ismételni. Minden napot az előzőről másolnak, ugyanazok az emberek maradnak holnap is, mint ma vagy tegnap. Nem értem, miért. Én holnap valaki más szeretnék lenni, mert kíváncsi vagyok, milyen problémákkal kell szembesülnöm. Talán meg tudom oldani ezeket, és ezáltal többé válok.

PRAE.HU: Az Éjszakai műszak című könyvében nem pont egy olyan főszereplővel állunk szemben, aki ilyen? Aki minden reggel felkel, megissza a kávéját, elolvassa a reggeli újságot, bemegy a munkába, éli az életét: Nem egy teljesen átlagos és érdektelen ember ő?

Teljesen igaza van. Legalábbis nyolc évvel ezelőtt, amikor ez a könyv megjelent, így válaszoltam volna meg a kérdést, de ezekből a Jonas-könyvekből összesen hármat írtam, amelyek összetartoznak. A három könyv végén aztán ezek a kérdéseket valamilyen szinten megválaszolom. Tulajdonképpen minden egyes életben arról van szó, hogy az ember elfogadja a kihívásokat. Aztán néha elbukik, néha pedig nem. Háromból kétszer biztosan elbukik, egyszer viszont nem. Én hiszek ebben az egyben, és azt gondolom, hogy közülünk mindenkinek hinnie kellene benne, hogy tudjon újat alkotni az életben, és tudja élni az életet. Hogy ne bukjon el. A Jonas-trilógiának is ez a háttere.

PRAE.HU: Az interjú elején beszéltünk arról, hogy minden nap ír. Jelenleg is dolgozik esetleg új regényen, regényeken?

Igen, de ennél többet nem mondhatok. Fontos, hogy az ember ne beszéljen túl sokat, különben elveszti a mű közelségét, az intimitást. Ha sikerül megőrizni ezt az intimitást, akkor a mű előttem van, ha viszont mindenkinek elmesélem, akkor eltávolodik tőlem, és nem tudom megtartani.

 

Fotó: Bach Máté

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Varga Kende Lőrinc --


További írások a rovatból

irodalom

A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között
Hajas Tibor korszerűtlen korszerűsége
irodalom

A séf ajánlata: délvidéki románc A séf ajánlata: délvidéki románc
P. Horváth Tamás A Zsolnay című regényének pécsi bemutatója

Más művészeti ágakról

színház

Minek nevezzelek? Minek nevezzelek?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szinhazinevelés.SZFE című szakmai konferenciájáról
Jonathan Levine: Csekély esély
Slash, VOLT Fesztivál, 2019. 06. 27.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés