bezár
 

irodalom

2015. 04. 26.
Ezentúl a nevem szender
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén már rutinosan közelítek a Corvina útikönyvek-sorozat új, az ország Nemzeti Parkjait és tájvédelmi körzeteit összegyűjtő tematikus kiadvány bemutatójára. Tavaly ugyanitt, ugyanekkor az ország gyógyfürdőit összegyűjtő könyv bemutatója esett meg. A szerzőt, Bede Bélát, már a Líra standjánál felismerem, amint ismerősei, barátai vagy rokonai számára még gyorsan, tíz perccel a könyvbemutató előtt egy-egy példányt szerez és dedikál.

Gyerekkori „mi leszek, ha nagy leszek” listám elején szerepelt az útikönyv-szerző mint foglalkozás. Ez a bohémnak és félig-meddig magányosnak tűnő életforma máig vonzó, főleg, ha a szóban forgó szerzőt is elnézem, aki népes baráti társaságával idén is túltölti a bemutatóra kijelölt termet, külön kell székeket szerezni, hogy a fal mellett sorakozó olvasók/rajongók ne kókadjanak el a közel egy órás esemény végére.  A szerző mellett a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója, Füri András, és Kúnos László, a Corvina Kiadó igazgatója ült.

prae.hu

A könyv megjelenése okozta örömök és meghatódottságok kifejezése mellett szóba került a magyar természetvédelem és némi finom kritika az ország természeti kincsei ismeretének hiányával kapcsolatban, aminek megváltoztatásán ez az útikönyv talán segíthet.

A Nemzeti Parkok intézmények, de emellett a természetvédelem legláthatóbb képviselői. Kérdésre válaszolva szóba került a parkok infrastrukturális állapota, ami kapcsán megtudtuk, hogy az első Nemzeti Parkunkat, a hortobágyit, mindössze negyven éve alapították (a legfiatalabb az Őrségi Nemzeti Park, amit 2002-ben hoztak létre) nem csak azzal a céllal, hogy óvják a természetet, az értékeit, hanem hogy azokat bemutassák, megismertessék a látogatókkal. Az igazgató ennek kapcsán megemlítette, hogy előreláthatólag három éven belül saját Nemzeti Parkja is egy új központi látogatóközponttal lesz gazdagabb Dömösön a nemrég átadott királyréti mellett. Ennek kapcsán felmerült, hogy a turista, a turizmus átok-e vagy áldás a védett természet számára. A válaszból kiderült, hogy a korábbi tapasztalatokkal szemben, amikor a természetbe kiszabadult és ott felszabadult városlakókra inkább átokként néztek a szakemberek, mára ez megváltozott és az évenkénti több millió turista mentalitása, odafigyelése is előnyére változott, illetve a fenntartók ezeket a kihívásokat jobban kezelik, így inkább ma áldásként lehet rájuk tekinteni.

Nemzeti Parkok

A szerzőt faggatva kiderült, hogy a szecessziós építészet, a magyar borvidékek és a gyógyfürdők után azért esett a választása a Nemzeti Parkok bemutatására, mert Magyarország olyan arcait próbálja bemutatni, amiben európai színvonalúak vagyunk. Bevallása szerint ezzel a könyvvel többet dolgozott, mint a többivel együttvéve, nemcsak szellemi, hanem fizikai értelemben is, több száz kilométert gyalogolva végig viszontagságok, örömök és a természet folyamatos változása mellett.

Majd egy kis biológiai kvízzel tesztelte a közönséget, a helyes válaszokat egy könyvvel jutalmazva. A körülbelül 10%-os teljesítménnyel mindannyian elhasaltunk élővilág-ismeretből. Megjegyzem, hogy a „Mi az a Kutyatejszender?” kérdésre a rovar választ adtam, de nem fogadta el, egy bekiabált lepke lekörözött és elvitte az ajándékot. Sebaj, mindenesetre szereztem egy könyvet, ha nem is a biológiai tudásommal.

 

Bede Béla: Nemzeti Parkok Magyarországon, Corvina Kiadó 2015.

nyomtat

Szerzők

-- Árvai András --


További írások a rovatból

Fehér Renátó A merénylők fénykora című kisregényéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről

Más művészeti ágakról

Nemes László Árva című filmjéről
Az öltöny (Maladype Színház – Mettrin)
Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés