Gyerekkori „mi leszek, ha nagy leszek” listám elején szerepelt az útikönyv-szerző mint foglalkozás. Ez a bohémnak és félig-meddig magányosnak tűnő életforma máig vonzó, főleg, ha a szóban forgó szerzőt is elnézem, aki népes baráti társaságával idén is túltölti a bemutatóra kijelölt termet, külön kell székeket szerezni, hogy a fal mellett sorakozó olvasók/rajongók ne kókadjanak el a közel egy órás esemény végére.  A szerző mellett a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója, Füri András, és Kúnos László, a Corvina Kiadó igazgatója ült.

A könyv megjelenése okozta örömök és meghatódottságok kifejezése mellett szóba került a magyar természetvédelem és némi finom kritika az ország természeti kincsei ismeretének hiányával kapcsolatban, aminek megváltoztatásán ez az útikönyv talán segíthet.

A Nemzeti Parkok intézmények, de emellett a természetvédelem legláthatóbb képviselői. Kérdésre válaszolva szóba került a parkok infrastrukturális állapota, ami kapcsán megtudtuk, hogy az első Nemzeti Parkunkat, a hortobágyit, mindössze negyven éve alapították (a legfiatalabb az Őrségi Nemzeti Park, amit 2002-ben hoztak létre) nem csak azzal a céllal, hogy óvják a természetet, az értékeit, hanem hogy azokat bemutassák, megismertessék a látogatókkal. Az igazgató ennek kapcsán megemlítette, hogy előreláthatólag három éven belül saját Nemzeti Parkja is egy új központi látogatóközponttal lesz gazdagabb Dömösön a nemrég átadott királyréti mellett. Ennek kapcsán felmerült, hogy a turista, a turizmus átok-e vagy áldás a védett természet számára. A válaszból kiderült, hogy a korábbi tapasztalatokkal szemben, amikor a természetbe kiszabadult és ott felszabadult városlakókra inkább átokként néztek a szakemberek, mára ez megváltozott és az évenkénti több millió turista mentalitása, odafigyelése is előnyére változott, illetve a fenntartók ezeket a kihívásokat jobban kezelik, így inkább ma áldásként lehet rájuk tekinteni.

A szerzőt faggatva kiderült, hogy a szecessziós építészet, a magyar borvidékek és a gyógyfürdők után azért esett a választása a Nemzeti Parkok bemutatására, mert Magyarország olyan arcait próbálja bemutatni, amiben európai színvonalúak vagyunk. Bevallása szerint ezzel a könyvvel többet dolgozott, mint a többivel együttvéve, nemcsak szellemi, hanem fizikai értelemben is, több száz kilométert gyalogolva végig viszontagságok, örömök és a természet folyamatos változása mellett.

Majd egy kis biológiai kvízzel tesztelte a közönséget, a helyes válaszokat egy könyvvel jutalmazva. A körülbelül 10%-os teljesítménnyel mindannyian elhasaltunk élővilág-ismeretből. Megjegyzem, hogy a „Mi az a Kutyatejszender?” kérdésre a rovar választ adtam, de nem fogadta el, egy bekiabált lepke lekörözött és elvitte az ajándékot. Sebaj, mindenesetre szereztem egy könyvet, ha nem is a biológiai tudásommal.

Bede Béla: Nemzeti Parkok Magyarországon, Corvina Kiadó 2015.