Ha valamilyen különös okból kifolyólag akárki a jelenlévők közül azt gondolná, hogy az idei tábor sokkal csendesebb, és visszafogottabb, mert senki nem harapja át senki lábfejét a cipőn keresztül, akkor megkérem, ne akarja ezt az érzetét az orromra kötni. A valakinek valamit az orrára kötni az erre a kérésre legmegfelelőbb kifejezés, mert egyszerre jelenti azt, hogy nagyon közel tartani a szeméhez, nem engedni a figyelmén kívül, vagy azt, hogy a figyelme elkerülje azt, és egyszerre azt is, hogy ez teher és feltehetőleg büdös.

A rendetlenség valami olyan, amit az unalmas emberek soha nem fognak megérteni. És ez nem jelenti azt, hogy mindenki unalmas, aki rendet tart, szereti a rendet, nem szereti a rendet, vagy bármilyen gyakorlati viszonya van a renddel. Ez csak egyszerűen annyit jelent, hogy az unalmas emberek nem értik a rendetlenséget. A rendetlenség maga pedig a teljesen esetleges tárgyak, tárgyrészletek, hangok, hangrészletek, ember és emberrészletek szintén teljesen esetleges elrendeződése. Az adott tárgyak és a hangok jelenléte attól a meta szervezőelvtől függ, ami őket a tér és az idő, a történelem és a sors össze- és visszaszerveződésében éppen ott és éppen akkorra. Vagyis nem mindegy, hogy melyik műanyag pohár hol van, vagy hogy melyik sörösdoboz milyen pozícióban, stb. Ez szabály. Viszont, ha ezt egy unalmas embernek magyaráznám, nem értené, sőt egyenesen: hülyének nézne.

A határidőnapló, a tartalomjegyzék, a névsor, a vonatok menetrendje, az ábc, az étlap, és az önéletrajz mind-mind olyan dolgok, amikkel az ember megkönnyítette és élhetővé tette az életét. Berendezte. Arra nem gondolt, hogy ha - tegyük fel - egy névsor logikája már nem az eredeti, vagy legalábbis nem az egyik általános logika (pl. ábc-sorrend) szerint íródik meg, akkor az szélsőséges reakciókat válthat ki. És most nem a nehezen észrevehető hibákra gondolok. És nem is az eredeti logika különös, vagyis felkavaró vagy örömteli használatára. Hanem arra, amikor nevek - amiket ráadásul nagyjából ismerünk is - úgy vannak egymás mellett, alatt és után, hogy látszólag nincs köztük kapcsolat, de ennek a kapcsolatnélküliségnek az igazságtartalmát nem ismerjük, ezért valamiért rendet keresünk benne. És amikor a kapcsolatnélküliségben, ismétlem: a nem létező kapcsolatban, megtalálunk valamit. Ami nem felülírja, nem eltűnteti, nem megmagyarázza, hanem csak egyszerűen elfeledteti a logika nélküliségét ennek a névsornak. És a felejtés pedig természetétől fogva szélsőséges reakciókkal jár.

Fotó: Bach Máté