Kevés rendező munkásságában lelhető fel annyi ellentmondás, mint Shyamalanéban: korai művei remek kultfilmek, ám az azt követőek annyira silányak, hogy rendre a közviccelődés tárgyát képezik. Az indiai származású rendező nevére 1999-ben figyeltek fel először, miután elkészítette A hatodik érzéket, a szellemfilmek egyik alappillérét. A Bruce Willis nevével fémjelzett alkotás közel sem volt hibátlan, de kiemelkedő pillanatai kétségtelenül nyomot hagytak a popkultúrán. Ezt követő filmjei, a Sebezhetetlen (2000) és a Jelek (2002) már kevésbé idézhetőek, de azért jókora rajongói bázisra találtak. Shyamalan a kétezres évek második felére kezdett mélyrepülésbe olyan rettenetes félrecsúszásokkal, mint Az esemény (2008), az Avatár animációs sorozatot adaptáló Az utolsó léghajlító (2010), illetve A Föld után (2013), amiben Will Smith fia, a kis Jaden Smith nyögvenyelős alakításával büntettek meg minket. Nem csak egyszerűen rossz filmek, amiket az utóbbi években csinált, hanem talán minden idők legrosszabbjai – és ne feledjük, mind attól az embertől, akitől A hatodik érzék is származik.

Új filmjének alapkoncepciója arra az enyhén szólva megalapozatlan hipotézisre van felfűzve, miszerint a disszociatív személyiségű ember tudata akárhány egymástól független létezőre bomlik, amelyek autonóm módon, egymást váltogatva uralkodhatnak a test felett. Sőt, a különböző személyiségek testi különbségeket is produkálnak, vagyis az egyik személyiség irányítása alatt lehet a test cukorbeteg, míg egy másik személyiségnél egészséges, stb. Shyamalan legújabb thrillere, a Széttörve Kevinről (James McAvoy) szól, akinek huszonhárom különálló személyisége van. Elrabol három lányt, s míg ők megpróbálnak kiszabadulni, Kevin agyának rejtélyére egy pszichológus próbál rájönni.

A kisebb felhajtás, miszerint nem lett rossz az új Shyamalan, megalapozott: a Széttörve hatalmas fejlődés az előzőekhez képest – habár nem igaz, hogy kifejezetten jó film lenne. Elősorolhatóak azonban határozott pozitívumai, és ez jó ideje újdonság a rendezőnél: James McAvoy alakítása, ahogy a tudathasadt Kevint játssza el, kiemelkedő. Látszólag minden sejtével igyekszik átadni az éppen megformált karaktert, határozottan el tudja választani a különböző eljátszandó alakokat (azért minden személyiség ruhát vált, nehogy bárkit is összekeverjünk). Gesztusai ugyan mértéktelenül túljátszottak, főleg ahogy halad előre a cselekmény, válik egyre abszurdabbá, mégis eladja magát, olyan elevenséggel teszi a dolgát. Mike Gioulakis operatőrnek köszönhetően pedig minden jelenet remekül van fényképezve, kellő nyomasztással átitatva. A szintén hangulatos képi világú horror, a Valami követ operatőrének kézjegye tehát mindenképp jót tett a külcsínnek. Az atmoszférateremtés tekintetében a Pszichóból és a Ragyogásból merít, utóbbiból még egy szembetűnő kameraállást is kölcsönvesz, noha az nem működik olyan erővel, ahogy az eredeti Kubrick-filmben átélhettük.

Leginkább akkor jeleskedik a Széttörve, amikor McAvoy vagy az operatőri munka kerül előtérbe. Sajnos más területet nem tudunk hasonlóképpen dicsérni. A rendező botlásai szembetűnőek: az elrabolt lányok viselkedése, különösen dialógusaik rendkívül mesterkéltek. Shyamalan láthatólag kínlódott azzal, hogy miképp lehet ilyen történetet valósághűen előadni, de kudarcot vallott, mert a drámainak szánt jelenetekben időnként csak mosolygunk, az idétlen párbeszédek miatt. Kevin karakterét leszámítva mindenki papírvékony, ami a határozott rendezői utasítás hiányáról tanúskodik. A főszereplő lány érdekesebb ugyan, mint társai, de csak lassacskán áll össze, hogy a visszaemlékezései, amik időnként megszakítják a fő sztorit, mire kellenek egyáltalán a történet szempontjából. Több jó származhatott volna abból, ha a fókusz inkább Kevinen van. Érezhető egyébként, hogy McAvoy sem kapott sok dolgoznivalót Shyamalantól, de karizmája és vehemens átélése megmenti a szerepet.

Ami végső soron számomra egyszer nézhetővé tette ezt a filmet, az a belevetett ambíció. Érződik az igyekezet, a próbálkozás, hogy valami rendkívüli szülessen, és habár számos ponton elhasal, ez nekem mégis értékesebb, mint egy lelketlen, pénzhajhász produkció. Szinte minden jelenetben ott lapulnak Shyamalan szokásos hibái, az életidegen párbeszédek, a bizarr, sokáig kitartott arcközeliek, a nevetségesen túldramatizált történet, de ezek már-már kézjegyei neki, groteszk módon ezek teszik szerzőivé, amit csinál, és valahogy szórakoztató, ahogy csinálja. Talán ha nem akarta volna egy kézben tartani a forgatókönyvírói és a rendezői feladatokat is, sőt a produceriek egy részét is – vagyis ha több kontroll mellett dolgozott volna – az erényei mellett kevesebb hiba maradt volna.

Összességében vegyes érzéseket kelt a Széttörve. Számos dolog nem működik megfelelően, ezért nem nevezhető igazán sikerült thillernek. Nyomába sem ér a klasszikusoknak, melyekből merít, mégis magasan a legjobb dolog, amit Shyamalan az utóbbi időben csinált. Az megkérdőjelezhetetlen, hogy legutóbbi munkáihoz képest megint elemében van – ez már önmagában fél siker. Az is lehet, hogy a következő filmje rendkívüli lesz.

Széttörve (Split)

Magyarul beszélő, amerikai thriller 118 perc, 2017

Rendezte: M. Night Shyamalan

Forgatókönyv: M. Night Shyamalan

Producer: M. Night Shyamalan, Marc Bienstock, Jason Blum

Operatőr: Mike Gioulakis

Vágó: Luke Franco Ciarrocchi

Szereplők: James McAvoy (Kevin), Kim Director (Hannah), Brad William Henke (John), Haley Lu Richardson (Clarie), Anya Taylor-Joy (Casey) Betty Buckley (Dr. Fletcher), Jessica Sula (Marcia)

Országos bemutató: 2017. január 19.

Forgalmazó: UIP-Duna Film

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott