bezár
 

film

2017. 03. 23.
Leszámolás a rítusokkal
Interjú Enyedi Ildikóval, az Arany Medve-díjas Testről és lélekről rendezőjével
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Enyedi Ildikó groteszk szerelmi drámája, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját elnyerő Testről és lélekről lélektani mélységgel beszél társadalmunk alapproblémáiról, melyekről a rendezőnő most megoszt pár extra gondolatot a prae.hu olvasóival.

A Testről és lélekről hatalmas sikert aratott az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, mint azt a fesztivál után a budapesti Toldi moziban tartott sajtótájékoztatón Enyedi Ildikó, a film rendezője elmondta, még ő maga sem számított erre a dicsőségre. Sőt, a rendezőnőt sokkhatásként érte a hír, hogy nyert a Testről és lélekről, mert nem érezte úgy, hogy a Berlinale politika- és társadalomtudatos filmekből álló profiljába vágna az ő csendes, univerzális emberi drámája.

Enyedi élőben, négyszemközt is olyan, mint amilyennek filmjét tartja, illetve amilyennek színészei is jellemezték a sajtótájékoztatón: végtelenül nyugodt, pozitív energiákkal teli és harmóniát sugárzó alkotó, akinek élőszóban is határozott gondolatai vannak az emberről és az egyént determináló társadalomról. A film kapcsán ezekről az alapvető fogalmakról, az emberről és az emberek közti kapcsolatrendszerről beszélgettünk vele.

PRAE.HU: Szívből gratulálunk a Testről és lélekről Arany Medve díjához! Ön szerint miért kaphatta meg ez a fantasztikus szerelmi történet a társadalmi-politikai témákra fókuszáló fesztivál díját?

A zsűri elmondása szerint már a zsűri ülés elején kialakult közöttük a konszenzus, hogy mindannyian a mi filmünknek szánják az Arany Medvét, és ez külön nagyon jólesett. Hogy mit vettek észre a filmben? Paul Verhoeven zsűrielnök az együttérzés fogalmát emelte ki a Testről és lélekről történetéből. Úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi zsűri tagjai egyszerűen „beleszerettek” a filmbe, ami egy erős primér nézői élményre utal. Nagyon nagy öröm az egy alkotó számára, ha megtudja, hogy a zsűritagok, akik nagyon is tudatosan nézik a filmeket, gyakorlatilag dolgoznak, átalakulnak nézővé. Úgy tűnik, szerencsés módon épp az és úgy tűnt számukra is fontosnak vagy jónak a filmben, ami nekünk készítőként legfontosabb volt.

Enyedi Ildikó rendező - Fotókredit: Bach Máté

PRAE.HU: Tehát működött a kommunikáció néző és alkotó között.

Igen, úgy tűnik igen. A film elsősorban kommunikáció, de egy fura, késleltetett kommunikáció. Alkotóként hosszú hónapokig ezen dolgozunk, de csak reménykedhetünk benne, hogy létrejön egy intenzív és értő kapcsolat a majdani nézők és miközöttünk. Ráadásul a Testről és lélekről története nem tűr markáns, explicit fogalmazást, minden, ami fontos, a felszín alatt kell, hogy legyen, és ott csendesen, de erősen kell, hogy kifejtse a hatását, hogy ne váljon didaktikussá a film. Ha a néző arcába toljuk, a vállalkozásunk lényege semmisül meg, hiába dolgoztunk. Valami kioktató, ágáló fontoskodás válik az egészből. Ha meg túlzottan elrejtjük, nincs ember, aki rájönne, mit is akartunk. Szóval nagyon nehéz volt megteremteni ezt az egyensúlyt, kellett hozzá a munkatársaim magas fokú involváltsága nemcsak szakmai, de emberi értelemben is.

PRAE.HU: Sokszor és sokan kérdezték már, hogy miért lehetett alig hallani ön felől a Simon mágus óta. Mondana pár szót az elmúlt 18 évről?

Időközben írtam öt játékfilm-forgatókönyvet, és persze mindegyiknek a megvalósításán is rengeteget dolgoztam. Talán lesz belőlük film egyszer, szeretem továbbra is mindegyiket, de folyamatosan jönnek új ötletek is. Mint aránylag introvertált ember, nagyon szeretek játszani, a játékhelyzet átlátható világa megnyugtat és felszabadít. A táblás játékokat és a videojátékokat egyaránt kedvelem. Voltak ötleteim e téren is, kettő közülük életképes lehetett volna, de sajnos, ahogy a játékfilmek, úgy a játékötletek sem jöttek össze. Ez persze érthető, hiszen én elsősorban filmes vagyok, a (video)játék pedig azért eléggé más terep. Sokan első látásra meg is hökkennek azon, hogy egy negyven-ötven éves nőnek (az első tervem negyven éves koromra datálódik) bármi köze is lehetne ehhez a területhez. 2000 körül ráadásul volt egy nagy megzuhanása a független játékoknak. De ezt sem adtam föl, az indie játékok virágkorukat élik, az audiovizuális kultúrában elfoglalt „kanonizált” helyük is változik, szélesebb az elismertségük. Fantasztikus dolgok történnek ezen a terepen. Jó lenne, mint a nagyjátékfilmjeim esetében, úgy e téren is áttörnöm azt a bizonyos „bűvös falat”. (nevet)

Enyedi Ildikó rendező - Fotókredit: Bach Máté

PRAE: Valóban egészen meglepő ezt hallani öntől, jóllehet, a játékok világa egyáltalán nem áll távol korábbi filmjeinek témáitól és a Testről és lélekről történetétől sem, hiszen a sztori alapkonfliktusát jelentő közös álom felfogható egyfajta szimulációként, virtuális világként is. Apropó, közös álom. Olvasta Babits Mihály Gólyakalifa című kisregényét, melyben mostani filmjéhez hasonlóan egy álom köti össze a mű két főhősét?

Igen, jól látja. Szeretem Babits kisregényét, és bár nem volt a fejemben a Gólyakalifa a Testről és lélekről történetének megírása közben, de tudat alatt biztosan hatott, mert az emberbe bevésődnek az erős irodalmi élmények.

PRAE.HU: Korábban azt nyilatkozta, hogy filmjében a cselekmény során vissza-visszatérő álomjelenetnek csupán dramaturgiai funkciója volt (hogy a két főhős között szorosabbra fűződjenek a szálak). Mégis érdekelne: mit jelentenek önnek általában az álmok?

Egyszerűen szerettem volna egy másik dimenziót, egy olyan területet, ahol oldottan és akadálytalanul együtt lehetnek hőseim. Talán álmunkban tapasztalhatjuk meg legelemibb módon azt, amit Jung kollektív tudattalannak nevez. Itt bele tud simulni az ember a nagy testvériségbe, az emberek testvériségébe. Itt osztozhat olyan érzéseken és motivációkon, melyek minden emberre jellemzők. Tehát a falak és korlátok, különbségtételek, melyek minden társadalomban jelen vannak, az álomban eltűnnek. Tulajdonképpen ezek között sasszézgatunk folyamatosan, és az álomban végre nem kell sasszéznunk. Ezért volt szükség az álomra, hiszen ezen a területen a két szereplő megélheti azt a teljességet, amelyre nappal semmi esélyük nincs. A film hátralevő kétharmadában pedig azt mutattuk meg, ahogy ez a két ember megpróbálja az álom felszabadultságát a valóságban is rekonstruálni, ám ez eleinte enyhén szólva nem megy nekik. Keservesen nehéz, éppen ezért töredezett és groteszk is a kapcsolatteremtésre tett kísérletek nagy része.

Enyedi Ildikó rendező - Fotókredit: Bach Máté

PRAE.HU: Ön szerint miért ennyire nehéz nemcsak szerelmi, hanem általában emberi kapcsolatokat létesíteni?

Tulajdonképpen soha sem ment ez könnyen. Sőt, mostanra sok megbetegítő, álszent szokástól megszabadult a társadalmunk. Nem verjük a gyerekeinket, és nem várjuk el, hogy szűzen házasodjanak a lányok. De az életünk eseményeinek teljes megélése valahogy nagyon nehézzé vált. Nem is olyan régen a vallás által generált rítusok szilárd hálózata megformálta, meghatározta a mindennapok menetét. Születés, szerelem, halál, de még a legmindennapibb cselekedet, az étkezés ritualizált formája is arra emlékeztetett, hogy valami nagy egész tagjai vagyunk. A rítus nemcsak megadja az élet keretét, de figyelmeztet a cselekedeteink jelentőségére és súlyára, kapcsolatot teremt a transzcendens és a mi kis életünk között. Nem csak belapátoljuk a táplálékot, hogy ne haljunk éhen. Érdekes módon éppen ez a strukturáltság segített abban, hogy a maga teljességében éljük meg az életünk fontos pillanatait. A szekularizált Európában a rítusok kiürülése okozta hiányt a szakszerűséggel, a hatékonysággal és a racionalitással pótoljuk. Szakszerű körülmények között szülünk, és minél praktikusabb módon igyekszünk elintézni a halált. Az embernek nem sok esélye van a maga teljességében megélni a saját halálát sem. Ettől az ember mintha a semmiben lebegne, magányosan, a praktikusság jegyében pedig sokkal formálisabban kell bonyolítania az életét. Ezért kérlelhetetlenül távol kerül embertársától. A filmünkben a két főhős a tudatos, ésszerű megfontolások elől a tudattalan rétegeibe kerülve élheti át a közvetlenséget, amelyben végre találkozhat a másik emberrel.

PRAE.HU: A Testről és lélekről tulajdonképpen „szerelmi történet egy vágóhídon”. Miért pont a vágóhidat választotta fő helyszínként?

A Testről és lélekről sem pusztán egy szerelmi történet akart lenni, hanem próbál reflektálni arra, ahogyan élünk. S igen, így élünk, ennyire jól szervezett és praktikus módon oldjuk meg az életünket, ahogy ez a modern vágóhíd működik, derűsen nem véve tudomást arról, ami a falai között történik. Ebből a szempontból, mondhatjuk, realista helyszín volt a vágóhíd. (nevet) Tehát a film hű az életünkben jelenlevő összeférhetetlenségekhez, a csodálatos és a taszító, a transzcendens és a fizikalitás egyidejű jelenlétéhez. Ilyen az életünk, a mindennapok szerkezete. Decensen, praktikusan kezeljük, és nem megéljük a dolgokat. Nem is veszünk tudomást sokszor arról, hogy ami éppen velünk történik, az életünknek egy meghatározó eseménye. Ha úgy tetszik, ezt modellezi a vágóhíd.

Enyedi Ildikó rendező - Fotókredit: Bach Máté

PRAE.HU: Egyébként azzal volt-e valami célja, hogy egy színészi tapasztalattal nem rendelkező civilt (Morcsányi Gézát) kért fel Endre szerepére?

Igazából boldog lettem volna akkor is, ha profi színészt találok a szerepre, nem az volt az elsődleges cél, hogy civil szereplőt találjak Endréhez. A legjobb, legmeggyőzőbb embert kerestem. Gézát kisugárzása tette tökéletesen alkalmassá Endre megformálására.

PRAE.HU: Ön szerint a Testről és lélekről válhat-e olyan kultikus darabbá, mint az Én XX. századom?

Hú, ezt a kérdést biztos, hogy nem az én tisztem megválaszolni. (nevet) Egy szerény filmet szerettem volna készíteni. Ezt mondtam már a producereimnek is, ezt mondtam az alkotótársaimnak is, amikor először leültünk beszélni a filmről. Sok önfegyelmet kívánt ez tőlük. Szerény, és az alapvállalásához hűséges filmnek szántuk a Testről és lélekrőlt, mely lassan, csendben jut el a nézőhöz. Az igazi film ne is a vásznon peregjen, hanem, a nézőben jöjjön létre.

Enyedi Ildikó rendező - Fotókredit: Bach Máté

PRAE.HU: S mi a véleménye Deák Kristóf Mindenki című filmjének Oscar-győzelméről és általában a mai magyar filmről, filmes sikereinkről?

Szuper! Csodálatos rövidfilmeket láthattunk mostanában. Például a Mindenki mellett ott van a Fizetős nap is, mely elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját – ez sem kevésbé fantasztikus film, mint Deák Kristóf műve. De évek óta nagyon erős a felhozatal, az animáció is komoly nemzetközi sikereket hoz. Ezek a filmek is bizonyítják, hogy mindennek meg van a maga pályája, a maga terepén minden film megérdemli a figyelmet és az elismerést, támogatást. Éppen ezért nem kellene sem a filmes formákat, sem a filmes műfajokat kijátszani egymás ellen. Elférünk, jó esetben inspiráljuk egymást, egy sokszínű filmes közösség tud igazán egészségesen fejlődni. Vannak már alternatív forgalmazási csatornák – ezek nagyjátékfilmeknél még mindig nem annyira működnek –, melyeken a rövidfilmek megjelenhetnek, és sok emberhez eljutnak. De mindjárt kezdődik a Friss Hús, menjen, nézze mindenki!

PRAE.HU: Mondana pár szót jövőbeli terveiről?

Reményeim szerint talán végre, sok év után, filmre vihetem Füst Milán Feleségem története című regényét. Most ezen dolgozunk ezerrel, hogy minél előbb nekiláthassunk a forgatásnak, ami jó esetben 2018-ban esedékes. Ám ez még csupán remény, és hát a múltban, s a Testről és lélekről előtt is voltak már ilyen merész álmaim. (nevet)

 

Az interjúban szereplő képeket Bach Máté készítette.

 

Testről és lélekről

Színes, magyar szerelmi dráma, 116 perc, 2017

Írta és rendezte: Enyedi Ildikó

Operatőr: Herbai Máté

Zene: Balázs Ádám

Producer: Mécs Mónika, Muhi András, Mesterházy Enikő

Vágó: Szalai Károly

Szereplők: Borbély Alexandra (Mari), Morcsányi Géza (Endre), Schneider Zoltán (Jenő), Nagy Ervin (Sanyi), Békés Itala (Zsóka), Nyakó Júlia (Rózsi), Jordán Tamás (Mari pszichológusa), Tenki Réka (pszichológusnő).

Bemutató dátuma: 2017. március 2.

Forgalmazó: Mozinet.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Nora Fingscheidt: Kontroll nélkül
Interjú a FOMO című film rendezőjével, Hartung Attilával
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

Más művészeti ágakról

A Katona Klub előadása a Katona József Színház Sufnijában
irodalom

A mindenség ernyőjére kivetítve A mindenség ernyőjére kivetítve
A Kortárs folyóirat, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Veres Pálné Gimnázium közös Ottlik-regénykonferenciája
Háttérinterjú Barda Beátával és Szabó Györggyel a Trafó működéséről, kapcsolódó projektekről, a nemzetközi beágyazottságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés