bezár
 

art&design / kiállítás

"A rajzolás főleg annak konfigurációja, amit látunk"
"A rajzolás főleg annak konfigurációja, amit látunk"
A francia impresszionista festő 200 ritkán látott munkáját a Cézanne Drawing című tárlaton láthatja a New York-i közönség június 5. és szeptember 25. között a  Modern Művészetek Múzeumában (MoMA)
Hiányok viselete
Hiányok viselete
A FERi feminista projekt galéria egyedülálló szerepet visz a magyar művészeti és galériás közegben, mert másra vállalkozik, mint a hagyományos galériák és művészetközvetítő intézmények. A hazai intézményi struktúrában, a „művésztársadalom kötőszövetében” jelenlévő egyes fogalmakra az alulreprezentáltság jellemző, annak ellenére, hogy fontos helyük lenne a közbeszédben, így a kisebbségi vagy női művészek, tervezők munkája  sem kap elég figyelmet, a FERi galéria pedig legtöbbször arra tesz kísérletet, hogy ezt a hiány pótolja.
Vigyázat! Törékeny! // Fragile! Handle with care!
Vigyázat! Törékeny! // Fragile! Handle with care!
A Skurc Group „Töredekékek” csoportos kiállításának címe egy véletlen elírás többletjelentésével vezette fel és hasonult a tárlat koncepciójához, ami február 5-ig volt megtekinthető a MAMŰ Galériában. A struktúra megbontása, a fragmentáltság és a berögzült forma apró szilánkokra való osztottsága lehetőséget kínál egy tárgy közelebbi vizsgálatához. Ugyanakkor a részletek kiragadottságával és újrarendeződésével sokszor torzabb, értelmezhetetlenebb mélységekben látunk rá az ezekből alkotott egészre. Mennyiben járul hozzá a megismeréshez egy töredék monoton ismétlődése, vagy a kiemelt részlet viszonyulása az egészhez?
A faun labirintusa
A faun labirintusa
Az ISBN könyv + galéria kisméretű white cube-ját kabócák hangja tölti meg, ahol az állandó hőmérséklet 21°C. Enyhén olvadnak a méhviasz installációk, amelyek megtöltik az egész termet, hirtelen azt sem tudjuk, merre induljunk. A műveknél nincs felirat, nincs cím, helyette egy papírlappal a kezünkben tájékozódhatunk, mi micsoda, merre is induljunk. A felülnézeti rajz egy labirintusra vagy flipperre emlékeztet. Egy narratív utazásra invitál minket a kiállítás, ahol a tét nem kevesebb, mint az önmagunk elfogadása és megvalósítása.
A washingtoni Biblia Múzeum ötezer műtárgyat adott vissza Egyiptomnak
A washingtoni Biblia Múzeum ötezer műtárgyat adott vissza Egyiptomnak
Mintegy ötezer műtárgyat adott vissza gyűjteményéből a washingtoni Biblia Múzeum Egyiptomnak, ahonnan annak idején kicsempészték azokat.
Mi van a szemünk előtt lebegő fátyol mögött?
Mi van a szemünk előtt lebegő fátyol mögött?
Kiss Dániel Metamorfózis című kiállításában azt mutatta meg a Nagyházi Contemporaryban, ami állandóan szemünk előtt lebeg, mégis többnyire figyelmen kívül hagyjuk jelenlétét, és immanenciája csak ritkán tudatosul bennünk. Most azonban a kiállítás kapcsán, amelyet január 26-ig lehetett megtekinteni, fizikai valójukban is megjelentek előttünk eredeti méretük többszörösében.
Mi a válaszunk?
Mi a válaszunk?
Milyen erős és hány érzékszervünket mozgósító hatás kell ma ahhoz, hogy valamire igazán felfigyeljünk a tömérdek inger között? A „Reflex” című kiállítás a mai világ ingereire adott ösztönös válaszreakcióinkat vizsgálja azáltal, hogy tárlatába mindegyik érzékszervünket erős vizuális, hang alapú hatásokkal vonta be, mégis a megismerés egy lassabb, elmélyültebb formájára ösztönöz. A négy ősi elemhez nyúl vissza, ahol a tűz, víz, föld és levegő erejét használja, hogy az élet legalapvetőbb fizikai, kémiai, biológiai törvényszerűségein keresztül a mai emberi működést vizsgálja. Hogyan lesz a jégből víz, a magokból kicsírázott növény, a szélből „élőlény” és az eseményekből emlék? Az idő szerepe kulcsjelentőséggel bír az összes esetben, ezeket figyelheti meg a kiállításra különböző időpontokban ellátogató közönség is. A természet és az idő önmagában alakítja a világot, és bár jó lenne kicsit lelassítani vagy megállítani a változást, emberi beavatkozással is csak pillanatnyi lenyomatait láthatjuk az online tárlaton.
Anarchia, raktárkoncert, graffiti
Anarchia, raktárkoncert, graffiti
drMáriás rendelője nem a hagyományos, fehérre vakolt, steril kis orvosi szoba. Illetve a galéria falai fehérek, de a térben csak műalkotások lógnak a falon. Receptre ad művészetet az ország  társadalomsebésze, hogy lelki bajaink nyomban elmúljanak, és a szomorú valóságot ugyanolyan iróniával meg egy nagy adag humorral szemléljük, mint ő maga. A budapesti Godot Galéria felkérte művészét, drMáriást, hogy adjon válaszokat a válságos helyzetünkre vonatkozóan közéleti figurákat és politikusokat nem kímélő, művészettörténeti utalásokkal teli hangnemében. Így jött létre az „Anarchy in the E.U.” című kiállítás, amely november 20. és december 19. között volt látható a galériában. 
Karanténba zárt vizuális napló
Karanténba zárt vizuális napló
Birtalan Zsolt „40 nap (Karantén napló)” kiállítása a sors iróniájának esett áldozatul: az újonnan meghozott tilalmak miatt karanténba került kiállítás online tekinthető meg az ArtPhoto Galéria weboldalán.
Ördögavatás
Ördögavatás
A Pécsi Galéria hosszú, vörösen bevilágított kiállítóterének legvégén hatalmas hármas portré: Győrffy László, Kis Róka Csaba, Szöllősi Géza arca egy nagy fej. Figyelik, leuralják a teret, és egyben biztatnak is arra, hogy a kiállított munkákat ne önmagukban tekintsük, hanem olvassuk egyazon téma három oldalaként. Itt minden egy egész felé mutat. Három markáns, felismerhető alkotó, egymást árnyaló világképpel. „A test ördöge” című kiállítás eszmeileg egységes – ahogy Havasréti József is kiemeli ezt erről szóló cikkében – ugyanakkor mégis sokrétű, mint egy best of válogatás, a triumvirátus birodalmának és brandjének építése.
6   7   8   9   10   11   12   13   14 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés