art&design / kiállítás

Választhatsz magadnak otthont. Ha a kis bádogtáblákat szereted bogarászni, olyat. Választhatsz márványasztalost. Ebből olyat is, ahol újságokat olvashatsz. Ha neked az kell, nagymagyarországost. Tájegységenként, országonként, földrészenként változó lehetőségek, állandó elemek mellett. Disputálhatunk akár ízlésről és ízléstelenségről is. Valahol a közös szívás összekovácsol. 

Az Arthur C. Danto, Hans Belting vagy éppen Hegel nyomán nyomán értett művészet halálát, mint motívumot újra és újra visszaidézik azok, akik az eddigi személyes és társadalmi funkciók, szerepek, irányzatok átalakulását egy új, baljós jövő előfutáraként értik. A technológiai környezetünk és domináló online trendek következtében valóban láthatjuk, ahogy művészek már előbb alkotnak képernyőre és szociális média felületekre, mint hagyományos képzőművészeti médiumra. A kiállítás és megmutatkozás sokszor inkább tartalomgyártás és -időzítés, melyek a művész virtualitását éltetik – mindezt az algoritmusokáltal meghatározott digitális éteriségben.

Az identitást hámozgató fotóművészet tartós nyavalyája az, hogy hajlamos az egyéniséget esztétikákra, habitusokra és egyéb anekdotikus, laminált szeletekre bontani. A kamera azonosít, szelektál és izolál, objektumokat hoz létre, és végül a művész az, aki elbeszélői szerepbe lépve ezeket a néma ereklyéket meg tudja szólaltatni. Bármilyen történet úgy teljes, ha folytonos. Az ember lánya valóban igyekszik – de honnan indult, és merre tart?

Gyakran mosódhat össze az ideát és a sejthető odaát. Terek, idők, érzetek és képzetek dimenzióin át – és vissza közlekedünk, főként a tudattalan tájaiban, labirintusaiban, vagy akár ittlétek és ismeretlenebb máshol-szférák peremvidékein egyensúlyozva...

A kortárs művészet csodálatos, izzó viharfelhő. A posztmodern lét fejetlensége számtalan ingerrel és impulzussal kecsegtet: átláthatatlan feszültségek százezrei dörgölődnek egymásnak, és a felgyülemlett statikus energia – az inspirált, nívós művészet megvalósulásában – a villámcsapás elemi erejével világítja meg a befogadói tudatot. A világ roskadozik a friss, éles, termékeny témáktól és energiáktól, és hozzáférésünk ezekhez az intellektuális javakhoz szabadabb és közvetlenebb, mint valaha. A lehetőségek horizontja megállíthatatlanul szélesedik: a kreatív, alkotó ember a történelemben először lehet csaknem mindenhol jelenvaló és ténylegesen autonóm.