bezár
 

art&design

2018. 12. 02.
Testek sebessége - Káldi Katalin kiállítása a paksi Képtárban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Testek sebessége - Káldi Katalin kiállítása a paksi Képtárban Káldi Katalin festőművész alkotásaiból rendez kiállítást a Paksi Képtár, a Testek sebessége című tárlaton látható munkák a művész szerint az elmozdulások sorát, folyamatosságát fejezik ki.

A december 7-én nyíló kiállításon a képtár az alkotó közel 60 művét mutatja be, köztük gipsz installációkat, egy nagyméretű mozaikot, fotókat - mondta Majsai Réka, az intézmény munkatársa az MTI-nek.

A sárga-szürke-fekete mozaik kifejezetten erre a kiállításra készült, az installációkat a fővárosi Kisterem galériában már láthatta a közönség - tette hozzá. Ismertetése szerint a gipsz alkotások, amelyek egy része falra szerelhető objekt, arra a gondolatkörre épülnek, hogy hogyan jelenik meg az egy szám és a koncentrált egy pont. Az installációk, kézi súlyzókat formázó másik része a hideg-meleg, könnyű-nehéz ellentéteket, a fotók a médium hidegségét, az idő egy pillanatba sűrítését jelenítik meg.

A március 10-ig látható kiállítás a művész első, nagy térben megrendezendő tárlata, amelyhez a volt paksi konzervgyár épületében kialakított képtár két helyiségét, a földszinti csarnokteret és az S-alakú, emeleti kiállító helyet is felhasználják - jegyezte meg.

Az alkotó jellemzése szerint most bemutatandó műveinek újdonsága a korábbi munkáimhoz képest, hogy nem a "van"-ság mutatkozik meg rajtuk, nem bizonyos konstellációk, viszonyok, hanem a haladásuk. "Az egyes tárgyegyüttesek egymás mellé helyezve még tisztábban mutatják, hogy a középpontjuk számít, az a közös nevező bennük, az +egy+ körüli szerveződés" - írta.

Káldi Katalin 1994-ben a monokróm festészeti stílus szorgalmazójaként ismert Károlyi Zsigmond tanítványaként végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán. Zsikla Mónika művészettörténész a festőművészt úgy jellemezte, hogy a táblaképeken alkalmazott festészeti eljárást a fotó, a mozaik, az installáció, és (...) a szobrászat formanyelvére is ráigazította.

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Védtelen belsőnk humoreszkjei Védtelen belsőnk humoreszkjei
Fensterblick - Michael Fanta és Király Gábor kiállítása az Osztrák Kulturális Fórumban
art&design

Be szabad jönni? Be szabad jönni?
POSZTADOKKAPOKALIPTIKUS - Mécs Miklós, Mécs Miklós, Mécs Miklós és Mécs Miklós (+ Fischer Judit és a Sz.A.F.) kiállítása / Trafó Galéria
art&design

Harsány mélymerülés Harsány mélymerülés
Tót Endre: Layout festmények 1988-1991
Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával

Más művészeti ágakról

Nagy Zoltán: Szép csendben
irodalom

Egy ember, egy színész és a nyolcadik kerület Egy ember, egy színész és a nyolcadik kerület
Pál Dániel Levente: Egy ember nyolcadik kerülete, Athenaeum Kiadó, 2019


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés