bezár
 

irodalom

2011. 03. 30.
Knapp Évaé a Faludi Ferenc Alkotói Díj
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Knapp Éva, az ELTE Egyetemi Könyvtára Kézirat- és Régi Nyomtatványok Tárának osztályvezetője, az MTA doktora kapta idén a Faludi Ferenc Alkotói Díjat.
Knapp Éva többek között a koraújkor, azon belül a 18. század művelődés-, színház-, könyv- és könyvtártörténetének területén végzett, nemzetközileg is elismert felfedező alapkutatásaiért, valamint a Faludi Ferenc prózai műveinek kritikai kiadásában közölt, bizonytalan szerzőségű szöveg alapos filológiai vizsgálatáért vehette át a díjat szerdán Budapesten.

Bartók István, az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos tanácsadója méltatásában egyebek között Knapp Éva kutatásainak több tudományterületet átfogó jellegét és európai kitekintését emelte ki. Külön méltatta a díjazott tudós Mária-kultusz terén végzett kutatásait.

A Tarnai Andor-díjat Szabó G. Zoltán, az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos tanácsadója, az MTA doktora vehette át a kiterjedt alapkutatásra épülő, korszerű textológia és kritikai kiadás terén nyújtott kimagasló teljesítményéért, különös tekintettel Petőfi összes művei két kötetének sajtó alá rendezésében való közreműködésére és a Kölcsey Ferenc minden munkái című sorozat szerkesztésére, a sorozat három kötetének sajtó alá rendezésére; továbbá a Kölcsey-versek szöveghagyományát feldolgozó monográfiájáért és a költő könyvtárának mintaszerű rekonstrukciójáért; végül a szélesebb közönség számára kiadott, igényes szöveggyűjteményeiért.

Szörényi László, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója méltatásában párhuzamot vont Tarnai Andor és Szabó G. Zoltán "bátorsága" között, mellyel mindketten neki mertek vágni kritikai kiadások összeállításának: "Tarnai Andor legjobban abban a dzsungelben szeretett lakni, ami a kritikai kiadás, aminek semmi mással össze nem téveszthető illata, dzsungel-illata van. Ide költözött be Szabó G. Zoltán is" - fogalmazott Szörényi László, utalva a díjazott hamarosan megjelenő Kölcsey-monográfiájára, ami szavai szerint "forradalmi lesz a magyar reformkor értelmezésében is".

A Faludi Ferenc Alkotói Díjat 2004-ben, Faludi Ferenc 18. századi jezsuita szerzetes, író, költő, műfordító születésének 300. évfordulója alkalmából hozta létre a Faludi Ferenc Akadémia és az MTA Irodalomtudományi Intézete a 18. századi irodalommal kapcsolatos kutatások kiemelkedő eredményeinek elismerésére. A Tarnai Andor-díjat 2006-ban alapította Tarnai Andor (1925–1994) akadémikus családja és az akadémia irodalmi intézete az irodalomtudomány és kritika történetével kapcsolatos kutatások kiemelkedő eredményeinek elismerésére.

A Faludi Ferenc Akadémia a jezsuita rend ifjúság- és felnőttképzési intézete, melynek tevékenysége kiterjed kutatásokra, képzésekre, ösztöndíjprogramokra, valamint kiadványok megjelentetésére a társadalomtudományok, a kultúra, a kommunikáció és a teológia területén.

A díjakat Patsch Ferenc SJ, a Faludi Ferenc Akadémia igazgatója és Szörényi László adta át.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Csáki László: Kék Pelikan
Nils Frahm: Day
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés