bezár
 

irodalom

2008. 07. 27.
Petőfik találkozója
MTI/Prae.hu
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Petőfik találkozója Az 1948-49-es szabadságharc 160. évfordulója alkalmából Kecskeméten meghirdetett Petőfi Emlékév nyitórendezvényén a költő családjának még élő leszármazottjai találkoztak szombaton.
A Petrovicsok és Hrúzok elnevezésű, első ízben megtartott rendezvényen nem vett részt a több mint ötven leszármazott mindegyike, többen csak képviseltették magukat.

Sárközy István, Kecskemét alpolgármestere megnyitóbeszédében emlékeztetett az Arany János által leírtakra, aki a magyar és az egyetemes világirodalom egyik legnagyobb alakjának nevezte Petőfi Sándort. "Nincs jogunk kétségbe vonni ezt" - tette hozzá, s bejelentette: az emlékév 2009-ben, Petőfi halálának 160. évfordulóján fejeződik be.

Székelyné Kőrösi Ilona történész, muzeológus, a költő és Kecskemét kapcsolatát bizonyító hiteles dokumentumokról tartott előadást. Elmondta, hogy Petőfi Kecskeméten, az evangélikusok által fenntartott iskolában tanulta meg a betűvetést 1828 és 1831 között. A költő később  vándorszínészként tért hosszabb időre vissza a városba, amikor találkozott a ma is álló Ókollégium épületében a református jogakadémián tanuló Jókai Mórral.

A muzeológus emlékeztetett arra, hogy Kecskemét a "hírös" jelzőt is Petőfitől kapta, a Debrecenben írt, Hírös város az Alföldön Kecskemét című verse után.

Borzák Tibor újságíró a találkozó létrejöttéről beszélt, majd az általa végzett levéltári kutatásokat ismertette.

Morvai Ferenc, a Megamorv-Petőfi Bizottság Egyesület elnöke beszámolt arról, hogy tovább folyik a Petőfi-kutatás, és a Petőfi leszármazottak segítségének köszönhetően hamarosan "hitelt érdemlően" be tudják fejezni azt.

A Petrovics leszármazottak nevében Bognár Józsefné Petőváry Zalánka szólt, akit még Petrovicsként anyakönyveztek, de a múlt század 30-as éveiben szüleinek magyarosítani kellett nevüket. A tanár végzettségű hölgy beszámolt arról, hogy a leszármazottak között van Petőváry Zsolt, a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legnagyszerűbb magyar vízilabdázója, aki az OSC és a Vasas színeiben 220 válogatottságig jutott, valamint Berendi Pál, a Vasas egykori válogatott labdarúgója is. 

Petőfi édesanyjának, Hrúz Máriának a testvéri ágán is nagyszámú leszármazott él. Közülük az oldalágon rokoni kapcsolatban lévő Andrásfalvy Bertalan akadémikus, néprajzkutató, az Antall-kormány kulturális minisztere mutatta be a családot és emlékezett meg Petőfiről.

A délelőtti program után a leszármazottak megtekintik a Kecskeméten található Petőfi-emlékhelyeket, megkoszorúzzák a költő emléktábláját, majd a Katona József-emlékházban megnézik a kutatás egyes fázisait megörökítő filmet és a közel tíz méter hosszú Petőfi-családfát.

nyomtat

Szerzők

-- Végh Dániel --


További írások a rovatból

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés