bezár
 

film

2011. 12. 17.
Webse: szakmai közösségi bázis
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A nemrég startolt Webse nem csak új modellt biztosít a filmes és színházi embereknek, de egyfajta virtuális központként is kíván üzemelni a filmes és a színházi szakma számára. Horgas Péter azt szeretné, hogy a filmszakma saját hajánál fogva rángassa ki magát a jelenlegi helyzetből.

Ebben pedig a Websenek mint szakmai alapon szerveződő közösségi oldalnak is nagy szerepe lehet. A Webse megkönnyítené a kapcsolattartást a szakma képviselőivel, ugyanis az alkotók ezen az oldalon megtalálhatják a komplett stábot, ami egy film vagy előadás elkészítéséhez, összehozásához szükséges. Ez a virtuális összefogás megfelel a kor követelményeinek, hiszen manapság már a legtöbb csoport, közösség a neten keresztül szerveződik – a felszólaló színészek és szakmabeliek viszont kiemelték, hogy Magyarországon a civil mozgalmak, az aktív érdekérvényesítés tradíciójának még meg kell honosodnia.

prae.hu

 

A Színházi- és Filmművészeti Egyetem tanárai elmondták, hogy ők teljes mellszélességgel támogatják a kezdeményezést, és nem csak pénzügyi támogatással segítenek a Websenek, hanem diákjaikat felkészítik arra, hogy a korábbiaknál valószínűleg jóval többet fogják használni ezt a rövid filmes formát. A Webse főtámogatójának, a Magyar Telekomnak képviseletében Kovács Ildikó nyilatkozott, aki hangsúlyozta, hogy a netes közösségépítés kifejezetten költséghatékony megoldás.

 

A Webse szakmai platformja lehetőséget biztosítana a tehetséges alkotóknak, akik egyébként nem tudnák profi körülmények között megvalósítani ötleteiket, hogy műveikhez itt megtalálják a megfelelő társakat és a megfelelő pénzügyi hátteret. Több megszólított színész kiemelte, hogy a szakmában problémát jelent a kommunikáció- és az információhiány: nevezetesen, hogy a szakma egyes szegmensei (színészek, rendezők, stb.) között nincs olyan szoros kapcsolat, ami lehetővé tenné a gondtalan és széleskörű információáramlást. Sokszor színészek nem tudnak forgatásokról, vagy csak nem ismerik azokat a rendezőket, akik éppen forgatnak, így sok munkakapcsolat az alulinformáltság miatt nem jön létre. A Webse felülete sok színész szerint életmentő lehet, hiszen munkát adhat nekik, és lehetőséget biztosít a filmszakma zökkenőmentes önszervezéséhez.

nyomtat

Szerzők

-- Soós Tamás --


További írások a rovatból

A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
Jonas Mekas és William Basinski
film

Közönség- és művészfilmek a Vertigo Filmhét műsorán
film

A jugoszláv filmművészet legendás alakja

Más művészeti ágakról

Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés