bezár
 

zene

2012. 02. 20.
Szlovákiában koncertezik Varnus Xavér
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három szlovákiai városban ad koncertet márciusban Varnus Xavér orgonaművész, adta hírül a felvidek.ma szlovákiai magyar hírportál vasárnap.

prae.hu

A Bachtól Vangelisig nevet viselő hangversenysorozatnak Balogh Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövete a fővédnöke.

A koncertkörút első fellépésére március 5-én a révkomáromi, a Szent András templomban kerül sor. Az orgonaművész következő fellépése március 6-án Pozsonyban, a Szent Márton dómban valósul meg, a harmadik koncert pedig az ipolysági Nagyboldogasszony templomban lesz hallható március 7-én.

"Miután beszéltem neki arról, hogy a pozsonyi dómban megtalálták az általa is nagyon tisztelt Pázmány Péter sírját, jelezte, hogy örömmel tisztelegne egy koncerttel Pázmány nagysága előtt" - mutatott rá a hangversenysorozat létrejöttének előzményeire annak tiszteletbeli házigazdája, Csáky Pál politikus és közíró.

Hozzátette: Varnus Xavérral megegyeztek abban is, hogy az orgonaművész egy későbbi időpontban még több szlovákiai magyar városban is fellép.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jonas Mekas és William Basinski
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A Bohemian Betyars új albumáról
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában

Más művészeti ágakról

A Rienzi visszatérése Bayreuthba
Az FSA első két napja a Szigeten
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés