Stefan Zweig 1934-től a nácizmus előretörése elől menekülve elhagyta Ausztriát, Londonban élt, majd 1941-ben feleségével együtt Brazíliába emigrált abban a reményben, hogy ott megtalálja a nyugalmat és újra az írásnak szentelheti magát - elevenítette fel a történetet a párizsi Le Figaro.

Az író minden Brazíliában megkapott elismerés és szeretet ellenére sem feledte Ausztriát, ahol időközben a nácik sárba tiporták a nevét, írásait betiltották és könyveit elégették. Amikor a rádiók és a lapok világszerte a náci csapatok diadalmas előrenyomulásáról adtak hírt, az öngyilkosság mellett döntött, 1942. február 23-án második feleségével, Charlotte Altmann-nal együtt a brazíliai Petropolisban búcsút mondott az életnek.

Laurent Seksik, aki előbb regényt írt a témáról, Guillaume Sorel rajzolóval fogott össze: megírta a forgatókönyvet a képregényhez. Seksik eredeti foglalkozása orvos, 1999-ben jelent meg első regénye, majd 2004-ben a második - ezek szép sikert arattak és mindkettő elnyert egy-egy irodalmi díjat. Végül félretette a szikét, hogy teljesen az írásnak szentelje magát. Az osztrák íróról szóló műve, amelyből az új képregény-változat előtt is több mint 100 ezer példány fogyott, 2010-ben jelent meg.

Guillaume Sorel először illusztrátorként szerzett nevet, majd Thomas Masdi szövegére alkotta meg A halottak szigete című első képregényét, amelyet több más is követett.

A Le Figaro ebben a műfajban az év eddigi legjelentősebb albumának nevezi a két szerző alkotását, méltatja mind az irodalmi ambíciót, mind a rajzok eleganciáját. A képregény nem helyettesíti Laurent Seksik eredeti regényét, hanem mintegy "újra feltalálja" a maga sajátos műfajában.

Rio de Janeiro az 1940-es években a béke szigete lehetett, de a kötet a derű mellett a nyugtalanságot is érzékelteti. A francia lap megfogalmazása szerint a mű figyelemre méltó együttérzéssel és komolysággal viszi "kép-színre" Stefan Zweig utolsó csatáját.