art&design
2012. 04. 10.
Baba- és játékkiállítás Győrben
Baba- és játékkiállítás nyílik hazai és határon túli, köztük felvidéki és kárpátaljai készítők munkáiból április 14-én Győrött a Zichy-palotában.
A bemutató - amelyet az idén már tizenhatodik alkalommal rendeznek meg, s amely a maga nemében egyedülálló az országban - nem csak a babázni szerető kislányoknak szól - mondta Keglovich Ferencné projektvezető az MTI-nek.
A tárlaton felvonultatott mackók és a Märklin cég győri leányvállalatánál készült vasútmodellek bizonyára a fiúk érdeklődését is felkeltik majd - vélekedett a szakember, hozzátéve, hogy meghívták a régi játékszerek másolatait előállító budapesti Játékszerek anno elnevezésű vállalkozást is, hogy a ma óvodásai, kisiskolásai megismerhessék azokat a játékokat, amelyekkel szüleik, nagyszüleik játszottak egykor.
Az eseményt összekapcsolják a babakészítési verseny eredményhirdetésével, amelyre a kiállítás megnyitóját megelőzően, április 13-án kerül sor a Xántus János Múzeum dísztermében.
A szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont hirdette meg a
babakészítési versenyt, amelyen kizárólag a hazai mezőny méri össze tudását különféle témájú alkotásokkal.
A témaválasztást ajánlásokkal igyekeztek megkönnyíteni a rendezők, így a Grimm-emlékév tiszteletére például mesefeldolgozásokat javasoltak a versenyzőknek, a népviselet kategóriában pedig a nyugat-dunántúli német népviselet megjelenítését állították középpontba.
A versenyre beküldött munkák legsikeresebb darabjait a fesztiválközpont, továbbá a Kiss Áron Magyar Játék Társaság, a Győri Barokk és Baba Alapítvány, a Magyar Bababarátok Egyesülete és Kovács Jánosné által felajánlott díjakkal jutalmazzák.
A babakiállítás célja másfél évtized alatt mit sem változott: továbbra is az ízlésformálást, egy magasabb szintű játékkultúra elterjesztését és a babakészítési hobbi népszerűsítését tekinti feladatának - fogalmazott a projektvezető, utalva arra, hogy a játékkal foglalkozó szaktekintélyek kezdettől a győriek kezdeményezése mellé álltak.
Mára országos mozgalommá terebélyesedett a babakészítés, a győri rendezvénynek híre van a szakmában, s a versenyekre beküldött munkák zöme valóban európai színvonalú - jegyezte meg Keglovich Ferencné.
A kiállítás április 26-ig látogatható.

További írások a rovatból
Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
Más művészeti ágakról
Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről