bezár
 

art&design

2012. 07. 20.
Cége adótartozásának teljes megfizetésére kötelezik Aj Vej-vej, kínai másként gondolkodót
Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elutasította Aj Vej-vej (Ai Weiwei) kínai másként gondolkodó művész fellebbezését a pekingi bíróság abban az adócsalási perben, amelyben az általa alapított céget több mint 2 millió dollár értékű bírságra ítélték - derült ki keddi pekingi médiajelentésekből.

prae.hu

A főváros Csaojang (Chaoyang) kerület bíróságának döntését újságíróknak kommentálva Aj "nagy csalódottságának" adott hangot, noha korábban úgy nyilatkozott, nem lát reményt egy számára kedvező döntésre.

A Fake Cultural Development nevű gazdasági társaságot Aj alapította, de a felesége neve alatt fut - közölte Pu Csi-csiang (Pu Zhiqiang), a család ügyvédje. Pu arról is beszámolt, hogy a bíróság kimondta: a cég elleni eljárás törvényes volt.

Aj - csakúgy mint a korábbi tárgyalásra - ezúttal sem kapott idézést. A fokozott rendőri jelenléttel megerősített bíróság épületében tartott ítélethirdetésen Aj felesége, Lu Csing (Lu Qing), Pu és egy másik ügyvéd volt jelen.

Pu Csi-csiang a sajtó képviselői előtt azt mondta, nem ismerik el az ítélet törvényességét és bíznak abban, hogy kiállásuk "az ébredező polgári öntudat" kifejeződése.

A nyers szókimondásáról és rendszerbírálatáról ismert, 55 éves Aj Vej-vej ügye tavaly áprilisban került a figyelem középpontjába, amikor a pekingi repülőtéren őrizetbe vették, majd három hónapig ismeretlen helyen tartották.

Szabadon engedése után arra kötelezték, hogy ne hagyja el a fővárost. A hatóságok azzal indokolták őrizetbe vételét, hogy a művészhez kötődő pekingi cég jelentős adótartozást halmozott fel, ellene, illetve vállalkozása ellen gazdasági bűncselekmény gyanújával indítottak nyomozást.

Pekingben akkor a külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján közölte, hogy Aj ügyében rendőrségi nyomozás folyik. Biztosította az újságírókat arról, hogy a törvényeknek megfelelően fognak eljárni, s hogy az egésznek semmi köze az emberi jogokhoz, vagy a szabad véleménynyilvánításhoz.

A vizsgálat lezárultával Aj cégét 15 millió jüan (2,4 millió dollár) adó utólagos megfizetésére kötelezték. Az adóhátralékból 8,45 millió jüant Aj 2011 novemberében egy állami bankszámlára biztosítékként befizetett, mert - állítása szerint - enélkül feleségét letartóztathatták volna.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában
art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés