bezár
 

art&design

2012. 07. 30.
Új múzeumpedagógiai oktatófüzet
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új oktatófüzetet adott ki a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) a KOrtárs KÍsérletezések (KOKI) című múzeumpedagógia programhoz illeszkedve.

prae.hu

 A 2012-ben indított múzeumpedagógiai program célja az iskolai művészetoktatás kereteinek kitágítása, a kortárs kiállítóhely élővé, élményszerűvé tétele volt. A programsorozatban résztvevő diákok - öt intézmény csaknem 150 tanulója - a Stúdió Galériában rendezett különböző tárlatokhoz kapcsolódóan egy-egy tematikával, technikával, vagy művészeti alkotómódszerrel ismerkedhettek meg - közölte az egyesület hétfőn az MTI-vel.

    A nemrégiben megjelent füzet az év során is érintett témákat és művészeti technikákat foglalja össze kiegészítve olyan játékos feladatokkal, melyeket az érdeklődők otthon egyedül vagy a családdal is elvégezhetnek.

A különböző művészeti műfajokat és technikákat, illetve az ehhez szükséges legfontosabb alapfogalmakat nem művészettörténeti példákon keresztül mutatják be a szerzők, hanem igyekeznek a gyerekek mindennapi életéhez is kötődő példákkal, vicces érdekességekkel és könnyen érthető illusztrációkkal segíteni azok megismerését. 

    Mint írják, a füzet így észrevétlenül visz közelebb a naturalizmus és absztrakció közötti különbség megértéséhez, a festékkezelés jellegzetességeihez, a színek érzelmi hatásaihoz, a különböző szobrászati technikákhoz vagy a fotográfia legfontosabb alapelveihez, a makettet és modellt bemutató rész pedig a képzőművész céljainak és motivációinak megértéséhez.

A kiadvány által kijelölt legfontosabb támpontok segítséget nyújthatnak közelebb kerülni a kortárs képzőművészethez és akár a mindennapi élet részévé tenni azt.

    A programsorozat az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszerében.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés