bezár
 

art&design

2012. 09. 03.
Csökkent a pozsonyi múzeumok látogatottsága
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Visszaesett a pozsonyi városi múzeumok látogatottsága az idei nyári szezonban a tavalyihoz képest.

prae.hu

 A pozsonyi városi múzeumoknak az idén júliusban közel 17 ezer látogatójuk volt, augusztusban pedig mintegy 17 és fél ezren vásároltak belépőt - derült ki az intézmények jegyeladási statisztikáiból. A tavalyi év augusztusában a városi múzeumoknak csaknem két és fél ezerrel több látogatójuk volt, mint az idei év ugyanezen időszakában, ennek alapján a látogatottság közel 15 százalékkal esett vissza.

    Peter Hyross, Pozsony város múzeumának igazgatója szerint, a látogatók számának csökkenése a városban lévő többi hasonló intézményben is megmutatkozott és azt szerinte a rendkívül meleg nyári hónapok okozták, amikor a turisták, de a helyiek is múzeumlátogatás helyett a inkább szabadtéri kikapcsolódási lehetőségek mellett döntöttek.

    A tavalyi szezonban a város fenntartásába tartozó múzeumok közül a tavaly júliusban megnyitott pozsonyi történeti múzeum jelentős mértékben megemelte a főváros intézményeinek látogatottsági statisztikáit, ugyanakkor az idén ennek a tárlatnak a látogatottsága is mintegy a felére csökkent.

    A város fenntartásába tartozó múzeumi létesítmények közül már hagyományosan a dévényi vár számít a leglátogatottabbnak. Hasonló a helyzet idén is, bár ide is kevesebben látogattak mint az előző években. Végleges adatok ugyan itt még nincsenek, de a jegyeladás várhatóan nem sokkal marad majd el az áprilistól októberig tartó szezonban szokásos 100 ezer körülitől.

    A Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) által fenntartott pozsonyi múzeumok ellenben az átlagosnál jobb évre számíthatnak az előzetes adatok alapján. A kezelésükbe tartozó, hagyományosan legtöbb vendéget fogadó pozsonyi vármúzeum ugyanis a nyári szezon kezdetétől július végéig kétszer annyi - több mint 16 ezer - látogatót fogadott mint egy évvel korábban.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
art&design

Megnyitóbeszéd
art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés