bezár
 

film

2012. 09. 28.
Modernizálják az egri Uránia filmszínházat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint 14 millió forint befektetéssel modernizálja az art moziként is üzemelő egri Uránia filmszínházat a tulajdonos városi önkormányzat - tájékoztatta pénteken az MTI-t a polgármesteri hivatal sajtóreferense.

prae.hu

 A település, illetve az önkormányzati tulajdonú, a mozit üzemeltető Agria Film Kft. 9,2 millió forintra pályázik az Emberi Erőforrás Minisztériumnak az art mozihálózat digitális fejlesztésére kiírt pályázatán - közölte Zentai László.
A társaság, illetve a város a digitális átállást biztosító korszerű projektor beszerzését, illetve a készülék üzembe helyezését kívánja finanszírozni a keretből - részletezte. Mindennek eredményeképpen jelentősen javul a vetítési minőség, így a mozi versenyképessége is.

    A tervezett beruházás összköltsége nettó 14,2 millió forint; a fejlesztéshez a társaság és az önkormányzat közösen 5 millió forint önerőt biztosít.
Pozitív elbírálás esetén az új berendezést december végén állítja üzembe az Agria Film Kft. - mondta el Zentai László.

    Emlékeztetett arra, hogy minisztériumi pályázat szerint azok a mozik, melyek "art" besorolásúak, vagyis művészeti értékű filmeket vetítenek, maximálisan 12,5 millió forint költségvetési támogatáshoz juthatnak.

    A miniszteri rendelet értelmében a pályázaton olyan helyi önkormányzatok vehetnek részt, melyek tulajdonosként vagy többségi tulajdonosként érdekeltek a mozik fejlesztésében.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Phil Lord, Christopher Miller: A Hail Mary-küldetés
Mary Bronstein: Ha tudnék, beléd rúgnék

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés