bezár
 

art&design

2012. 12. 28.
Gulyás Gábor: sikeres évet zár a Műcsarnok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Műcsarnok kiemelkedően sikeres évet zár, amely fontos kiállításokat és az eddiginél jóval nagyobb látogatottságot hozott - értékelt pénteki sajtótájékoztatóján az intézmény leköszönő igazgatója, Gulyás Gábor.
A tervezett kiállítási programot egy kivétellel meg tudtuk valósítani: az Ernst Múzeum jubileumi kiállítása 2013. január 24-én nyílik - számolt be a nemzeti kortárs kiállítóhely most záruló évéről Gulyás Gábor.
   
Az igazgató kiemelte a Mi a magyar? címmel megrendezett, komoly sajtóvisszhangot és 19 ezres, rekordlátogatottságot hozó tárlatukat, amellyel értékelése szerint sikerült egy társadalmi szempontból fontos témát találni: a nemzeti identitás kérdését. 
   
"Nem baj, hogy voltak viták a kiállítás kapcsán" - tekintett vissza, hangsúlyozva: a Műcsarnok fontos feladata, hogy a művészeten keresztül tematizáljon fontos kérdéseket.
   
Gulyás Gábor emlékeztetett arra, hogy a kiállítások mellett a Műcsarnok kiemelkedően sok, mintegy 400 társművészeti programnak adott otthont. Teljesülni látszik a látogatószám növeléséről szóló ambiciózus terv is - közölte az igazgató, hozzátéve, hogy az intézmény kiállításaira tavaly 48 ezren váltottak jegyet, idén pedig már több mint 70 ezren.
   
Mint megjegyezte, a finanszírozási nehézségek ellenére az épületben fontos fejlesztések is zajlottak. A könyvesboltot kényszerűségből kellett saját működtetésbe vonni, így azonban felszabadult a régi funkcióját visszakapó díszterem, és az alagsorban jött létre új múzeumshop.   

Mellette egy új kávézó-klub létesült, amely a szakmai szempontból legnagyobb fejlesztés, a Mélycsarnok elnevezésű projektgaléria mellett kapott helyet. Komoly eredmény a Flash Art művészeti magazin magyar kiadásának elindítása is; kategóriájában a lap egy év alatt piacvezető lett az eladott példányok tekintetében - sorolta az eredményeket az igazgató.
   
Gulyás Gábor hozzáfűzte: mindezek ellenére mégis benyújtotta lemondását, mert nem tartja vállalhatónak, hogy egy novemberi kormányhatározat alapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) megkapja az épület tulajdonjogát, valamint egyetértési jogot a Műcsarnok Nonprofit Kft. működésének művészeti és tartalmi kérdéseiben.
   
"A nemzeti művészeti intézmények működtetése a mindenkori kormány joga, felelőssége és feladata, ezt átadni egy másik intézménynek nem demokratikus" - foglalt állást az átalakulással kapcsolatban.
   
Mint megjegyezte, így egy részleteiben nem túlságosan kidolgozott működési modell jön létre, amely egyedülálló lesz a nyugati világban. Hozzátette: ezt a helyzetet nem tartja vállalhatónak, és ilyen körülmények között nem lát esélyt programja megvalósítására sem.
   
Gulyás Gábor beszámolója szerint a Műcsarnok 2013-as programjának tervezetével elkészültek, szerződéseket azonban csak akkor tudnak kötni, ha a koncepciót elfogadja a kulturális tárca és a fenntartó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. is.
   
Az igazgató szót ejtett a 2013-as Velencei Biennále pályázatáról is, melynek során a nyolcfős zsűri nagy többséggel Asztalos Zsolt projektjét választotta ki. Mint elárulta, ő maga Reigl Judit mellett érvelt, majd a nemzetközi hírű művész munkáját a Biennále központi kiállításába is beajánlotta.
   
A sajtótájékoztató alatt a Szabad Művészek csoport - többek között Kisspál Szabolcs, Nemes Csaba, Lakner Antal, Pacsika Rudolf képzőművészek és művészeti egyetemisták - a Műcsarnok "kisajátítása" ellen tartott tiltakozóakciót az épület előterében.
   
Petíciójukban egyebek mellett azt követelték, hogy a kormány ne "játssza át" az épület tulajdonjogát a "magánegyesületből köztestületté emelt" MMA-nak, ehelyett a Műcsarnok maradjon meg kiemelten fontos, nemzeti vagyonban tartandó vagyonelemnek, és írjanak ki nyílt pályázatot az intézmény vezetésére.
   
A sajtótájékoztató után Vigyázat Műcsarnok 2.0 címmel tartanak konferenciát a kortárs kiállítóhely "intézményi múltjáról, jelenéről és jövőjéről".
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Godot megérkezése Godot megérkezése
Tárlatvezetés a Godot galéria „KOL-LABOR” című kiállításán
art&design

A nemzetközi vérkeringés felé A nemzetközi vérkeringés felé
Háttérinterjú Kukla Krisztián kurátorral a magyar művészet nemzetközi kapcsolatairól, a járványhelyzet művészeti világra gyakorolt hatásairól, a Leopold Bloom díj és az aqb jövőjéről
art&design

Vallás, mint társadalmi tudat Vallás, mint társadalmi tudat
Vendég+látás kiállítás Pannonhalmán
art&design

A 76 éve kihűlt világ A 76 éve kihűlt világ
Megemlékezés Farkas Istvánról

Más művészeti ágakról

irodalom

Eljutni a bizonytalanságtól a stabil válaszokig Eljutni a bizonytalanságtól a stabil válaszokig
A jó irodalom legfiatalabb helye – 1982-2018, JAK-füzetek
színház

Olykor lefelé tart a felfele vezető út Olykor lefelé tart a felfele vezető út
Interjú Goda Gáborral a MINDEN (is) premier kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés