bezár
 

építészet

2013. 01. 08.
Megnyílt a Hudec-emlékszoba Sanghajban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megnyílt a Hudec László-emlékszoba Sanghajban kedden, a kelet-kínai nagyvárosban több mint hatvan épületet jegyző magyar építész születésének 120. évfordulóján, magyar-kínai együttműködés eredményeként.

prae.hu

A megnyitón jelen voltak a Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkár vezette magyar küldöttség, a sanghaji főkonzulátus diplomatái, a szlovák kulturális minisztérium államtitkára, a Hudec egykori lakóházának helyet adó Csangning kerület polgármestere és párttitkára, a sanghaji külügyi iroda helyettes vezetője, a kínai építészszövetség képviselői és Hudec László lánya is. 
   
Prőhle Gergely elmondta: az emlékszoba megnyitása méltó megünneplése Hudec László születésnapjának, emellett jól mutatja, hogy a közép-európai kulturális sokszínűségben gyökerező magyar szellem mire képes a Kárpát-medencétől messze, akár több ezer kilométerre is. Bizonyítja azt is, hogy a magyar építészet, a magyar építészek méltán világhíresek, biztatást is jelent, azt mutatja, hogy a magyar kulturális, tudományos, művészeti életnek egy rendkívül gyorsan fejlődő kínai közegben is van keresnivalója.
   
A helyettes államtitkár az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy a Hudec-emlékszobával a magyar építészet, kultúra és tudomány "nagykövetsége" is megnyitott, a történelmi jelentőségén túl jó alapot jelent a jelenkori magyar építészet, gazdaság, a mai Magyarország bemutatásához is. Prőhle Gergely szerint a projekt sikere azt mutatja, van fogadókészség a magyar és kínai építészek közötti együttműködésre. 
   
Kuti László sanghaji főkonzul szerint az emlékszobával "a legnagyobb helyi magyar márkanév" segít egy állandó viszonyítási pontot, kulturális jelenlétet teremteni a kelet-kínai metropoliszban, emellett projekt a magyar-sanghaji kapcsolatok "valós megjelenítése" is. Mint elmondta, a projekt sikeréhez a Külügyminisztérium, a magyar kulturális tárca, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Richter Gedeon Nyrt., a Wanhua kínai vegyipari vállalat és a BBCA kínai biotechnológiai cég is segítséget nyújtott. 
   
Mint a megnyitón elhangzott, a projektre a kínai vezetés is kiemelt figyelmet fordított, a Ven Csia-pao miniszterelnököt tavasszal váltó Li Ko-csiang maga is foglalkozott vele. Hudec László lánya, a jelenleg kilencvenes éveiben járó Alessa de Wet gyermekkori emlékeiről mesélt, és megköszönte a felújításban részt vevőknek, hogy a házat újra egykori pompájában állították helyre.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az építészet és az irodalom rokonlelkűségéről
építészet

Interjú Schmied Andival
építészet

Interjú a Törődés Munkabizottság képviselőivel

Más művészeti ágakról

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés