bezár
 

zene

2013. 02. 21.
Technokunst az Akvárumban
2013. február 23. szombat, Akvárium
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Patrik Skoog manapság leginkább Agaric néven ismert, de hosszú munkássága közel egy évtizeddel megelőzi jelenlegi művésznevét. 15 évesen indította el zenei pályafutását, és néhány évvel később meg is jelent az első lemeze (Aon FluX-szal és Henrik Larssonnal közösen a Headroom formációban). Patrik nem csak Svédország legfiatalabb, de egyben a legkiválóbb veterán house és techno producere is, aki száznál is több különböző bakelit megjelenést mondhat magáénak.
A 90-es évek második, és a 2000-es évek első felében együtt haladt a Headroom, illetve Patrik szóló karrierje. Fontos megjelenéseket tudhattak magukénak olyan kiadóknál, mint a Synewave NY, a Drumcode és a Planet Rhythm.

Patrik nyolc éven keresztül képviselte a techno keményebb szélsőségeit, majd 2005-ben indította be mélyebb, minimál és house karrierjét Agaric néven. Ekkor született meg a We Are is, amely összefogja a különböző projekteket.

A We Are inkább család, mintsem alkalmazottak csoportja, és inkább kollektívaként tevékenykedik, mint csupán lemezkiadóként. Mára már eklektikus, klub-orientált istállóvá nőtte ki magát, amely színes, 10 inches bakelit lemezeivel a művészek széles körét vonzotta magához, így például Shonky, Fonos, Walker Barnard, Mikael Stavöstrand és Kreon & Lemos is az ő csapatukat erősíti.

A We Are mellett Agaric számai olyan kiadókon tűntek fel, mint a Kontra-Musik, a Raum...musik és a liebe*detail, előkészítve régóta várt debütáló lemezét a Who Made Up The Rules-t, amely a 2011-ben az Ovum Recording gondozásában jelent meg.

2013-ra Patrik teljes kört ír le: visszatért saját nevéhez, és azokhoz a klasszikus techno irányzatokhoz, melyek a kezdet kezdetén inspirálták őt.

Patrik Skoog


Patrik DJ-ként és előadóként is ugyanannyira rugalmas, mint producerként. Technikai tudása és kirobbanó lelkesedése senkihez sem fogható, az évek pedig csak megérlelték őt. Irigylésre méltó érzékenységgel áll a pult mögött, ahonnan minden táncparkettet meghódított a világ legkülönbözőbb részein.

Mindegy, hogy Walker Barnarddal, a We Are egyik tagjával csinál élő bulit a legendás DC-10-ben, vagy egy Berlini stílusú buliban játszik hajnalban, egy dolog biztos: az emberek táncolni fognak.

2013.02.23. szombat
23.00 óra

Technokunst & Pullproxy present:

AGARIC aka PATRIK SKOOG (We Are records - Sweden)
DORK & ISU

Belépő 1000.-

Akvárium / VOLT presszó

Hasznos linkek:

https://soundcloud.com/agaric
http://www.residentadvisor.net/dj/agaric/biography


nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés