bezár
 

irodalom

2013. 04. 08.
Márai-rendezvénysorozat kezdődött Kassán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két, Márai Sándor életének és életművének szentelt kiállítás ünnepi megnyitójával vette kezdetét a "Tisztelet Márainak, tisztelet Kassának - a Magyar Művészeti Akadémia Európa Kulturális Fővárosában" nevet viselő rendezvénysorozat a kassai Thália színházban vasárnap este.

prae.hu

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a rendezvényeknek helyszínt adó kassai Thália színház kétnapos közös programjának keretében irodalmi előadásokra, kerekasztal-beszélgetésekre, filmvetítésre és más, Márai személyéhez és életművéhez kötődő rendezvényekre is sor kerül.
   
A Márai-kiállítások megnyitóján az első látogatókat Mészáros Alajos, a Magyar Közösség Pártja (MKP) európai parlamenti képviselője és Csáji Attila, az MMA alelnöke köszöntötte, aki Márai két, a biztonság feladásának és a félelem elutasításának szükségességét, illetve a veszélyes helyzetek felvállalásának fontosságát méltató esszéjéből olvasott fel.
    
Az egész év folyamán látogatható kiállításoknak a Thália színház Márai stúdiója ad otthont. Az egyik, Márai életét fényképekben és dokumentumokban bemutató tárlat anyagát a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumtól kapták kölcsön a rendezvény szervezői. A másik, a Thália szervezőcsapata által összeállított, kiállítás anyagát Márai műveinek színházi bemutatóiról készült fényképek, plakátok és szórólapok alkotják, ezeket több tucat, főként közép-európai, de néhány tengeren túli teátrum segítségének köszönhetően sikerült összegyűjteni.
   
"Még Chiléből is érkezett plakát az ottani nemzeti színház egyik előadásáról, így örömmel mondhatom, hogy a kiállításunk anyaga folyamatosan bővül, olyannyira, hogy kénytelenek leszünk szűrni az anyagot, mert a helyszín adottságai korlátozottak" - mondta el az MTI-nek Czajlik József, a Thália színház igazgatója.
   
Kifejtette: a két kiállítás, illetve a "Tisztelet Márainak, tisztelet Kassának - a Magyar Művészeti Akadémia Európa Kulturális Fővárosában" rendezvény a Thália és az MMA közötti hosszabb távú együttműködés része, s az év további részében egyéb magyar vonzatú kulturális programokra, köztük magyar animációs filmek bemutatására és egy kortárs zenei koncertre is sor kerül.
   
A Thália igazgatója szerint a rendezvénysorozat ötlete akkor született meg, amikor tavaly nyáron megtudták, hogy elutasították azokat a projektjeiket, amelyeket a Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 (EKF) keretében szerettek volna megvalósítani.

Hozzátette: amikor a tervezett rendezvények jövője kétségessé vált, segítő kezet nyújtott az MMA, amely a szakmai szerepvállaláson kívül a programköltségek nagy részét is biztosította. "Ez a programsorozat így a mi saját EKF-ünk lett, azután, hogy egyetlenegy magyar vonatkozású terv sem került be a kulturális főváros nagy stratégiai programjai közé" - jegyezte meg Czajlik József.
   
A közös rendezvény sorozata hétfőn a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi estjével folytatódik.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A veszprémi Sziveri Intézet működése 2019 és 2026 között
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 23. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 21. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 19. számáról

Más művészeti ágakról

A Bohemian Betyars új albumáról
gyerek

Ismét megrendezik a Generali Gyerek Szigetet
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában
Az IMÁGÓ májusi 7-i kerekasztal-beszélgetéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés