bezár
 

art&design

2013. 04. 17.
A hetvenes évekről nyílt kiállítás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Így éltünk a hetvenes években címmel a szocializmus helyi eseményeit dokumentáló, a korszak tárgykultúráját bemutató kiállítás nyílt Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeumban.

prae.hu

Sepsey Tamásné Vígh Annamária, a Emberi Erőforrások Minisztériumának közgyűjteményi főosztályvezetője köszöntőjében különlegesnek nevezte a kiállítást, amely szavai szerint azt igazolja, hogy "rendszerváltás" zajlik a múzeumban.

Az intézmény január elsejétől a város fenntartásába került és új szemlélet tükröződik a kiállítások összeállításában, stratégiájában is. A korábbi években gyakran mutatták be kortárs képzőművészeti tárlatokon a helyi alkotók munkáit, amelyek a rétegközönség számára voltak fontosak, a helyi látogatókat viszont leszoktatták a múzeumba járásról - mondta a főosztályvezető.
   
Hozzáfűzte: a kiállítás közüggyé vált, fontossá vált a helyi igényekre való folyamatos és gyors reagálás. A zalaegerszegi múzeum a városlakók történelmi hagyományaihoz, személyes életükhöz közelebb álló történeti bemutatókat kínál. A múzeum nem passzív befogadás színtere többé, hanem olyan közösségi hely, ahol lehetőség van a párbeszédre, ahol gondolkodhatunk múltunkról, életünkről, lehetőségeinkről, jövőnkről - utalt a főosztályvezető a Múzeumi találkozások címmel indított programsorozatra, ahol meghívott vendégekkel találkozhattak az érdeklődők. 
   
Valuch Tibor, a Debreceni Egyetem tanára a korszakról azt mondta, a hetvenes években diktatúra volt, de már sokkal enyhébb, mint a korábbi évtizedekben. Az emberek nem voltak szabadok, ismerték a korlátokat, de már megjelent a nyugati tömegkultúra, a hetvenes évek végén már voltak ellenzéki kezdeményezések is. Sajtószabadság sem volt, de 1978-ban megjelent az első engedély nélküli szamizdat kiadvány. 
   
A kiállítás nagy összefogással valósult meg, rengeteg tárgyat ajánlottak fel és ajándékoztak a városlakók a múzeumnak, amelyek közül a legjellegzetesebbeket választották ki; például a hűtőszekrény-nagyságú gépből és asztallapnyi billentyűzetből álló számítógépet, írógépet, a korra jellemző szekrénysorokat. A korabeli viseleteket, például a színpompás banánszoknyát, amely tavaly ismét visszatért a divatba, bábokon jelenítették meg.
   
A kiállítás enteriőrökből áll: bölcsődét, presszót, lakásbelsőket jeleníttettek meg, amelyekből arra is lehet következtetni, hogy mit csináltak az emberek szabadidejükben. A lányok, asszonyok körében például divat volt a subázás, és ekkor váltak népszerűvé a szekrénysorokat díszítő "álnépies" hímzett terítők is. 
   
A férfiak a műhellyé átalakított garázsban dolgoztak, többnyire a munkahelyükről hazamentett alkatrészekkel, szerszámokkal. A kiállításon kialakított műhelyben a kor jellegzetes szimbólumát, a háztáji szekeret, tájnyelven csettegőt helyezték el. A falusiak nem tudták a földjeikről a terményt hazaszállítani, mert az akkori rendszer nem tűrte el, hogy a szállítóeszközök magántulajdonban legyenek, ezért motorkerékpárból, fél Trabantból vagy traktorból barkácsoltak csettegőket - mesélte el a történész.
   
A tárlat október 27-ig látható a Göcseji Múzeumban.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában
art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása
art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.

Más művészeti ágakról

Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
Beszélgetés Mátrai Péterrel
színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés