bezár
 

art&design

2013. 05. 28.
Nyitott lesz az idei Ludvig Nemzetközi Művésztelep
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mindennapos látogatási lehetőséget kínálnak az érdeklődőknek idén a Nagykanizsához közeli Kendlimajorban, a 21. Ludvig Nemzetközi Művésztelepen, ahol kilenc nemzet alkotói képviseltetik magukat.

prae.hu

A vasárnap nyíló művésztelepre a magyar résztvevőkön kívül idén bolgár, spanyol, orosz, osztrák, német, román, maláj és belarusz-belga művészek, összesen 35-en fogadták el a meghívást - mondta el keddi sajtótájékoztatóján Ludvig Klára, a telep szervezője.

Hozzátette, hogy egy fiatal grúz meghívottjuk - aki a világban sokfelé képviseli hazáját - vízumproblémák miatt hétfőn kénytelen volt lemondani a részvételét.
   
Malajziából ugyanakkor három festőművész is érkezik, vezetőjük, Peter Liew tájfestő ráadásul azt kérte, hogy ne a telepen, hanem különböző zalai helyszíneken alkothasson. A művész mindemellett tanulmányozni is szeretné a zalai művésztelep működését, szándékai szerint ugyanis hazájában hasonló alkotótábort szervezne.
   
Az 1999 óta rendszeresen megtartott művésztelep ezúttal mindennap nyitott lesz, a június 9-ei hivatalos nyílt napon kívül - egy kirándulós napot kivéve - minden délután örömmel fogadják az érdeklődőket. A látogatók figyelmére számítanak június 6-án, Székács Zoltán festőművésznek, a nagykanizsai Magyar Plakátházban tartandó kiállításmegnyitóján, valamint 9-én Pindroch Csaba és Verebes Linda Színházi jelenetek című előadásán a kendlimajori telepen.
   
Ludvig Klára az MTI kérdésre elmondta: idén is a festészet számít majd a "legerősebb" művészeti ágnak, de keramikusok és szobrászművészek is alkotnak majd két héten át.
   
A 21. Ludvig Nemzetközi Művésztelep zárókiállítását június 15-én nyitják meg, Vitéz Ferenc művészeti író és a Nagykanizsai Fúvószenekar közreműködésével.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés