bezár
 

zene

2013. 06. 22.
Legyen a zene mindenkié!
Zenélni... zenélést népszerűsítő kampány
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) június 21-én, a zene ünnepén Zenélni... címmel kampányt indított, hogy minél többeket sikerüljön rábírni a zenélésre. Az akcióban olyan művészek is részt vesznek, mint Kovács Áron, Vámos Miklós vagy Czutor Zoltán.
Az Akvárium Klub teraszán kezdenénk meg a zene ünneplését, ám a rekkenő hőség a tetővel fedett átjáróba szorít minket. A Roy&Ádám trió nem ilyen szerencsés, hiszen a színpad helyhez kötöttsége miatt kénytelenek nappal szemben behangolni a hangszereiket. A nehézségek ellenére nagyszerűen felvezetik a programot: két dalt is eljátszanak, elhangzik Az én órám másképp jár, majd sokunk kedvence, az Otthon itt van.

A hangulat megteremtése után Andrásik Remo, a HANOSZ főtitkára röviden vázolja a zene ünnepének megalakulását. Megtudjuk, hogy ezt az alkalmat elsőként 1982-ben tartották meg. Az ötlet Maurice Fleuret francia zenetudósé és az akkori francia kulturális miniszter, Jack Lang támogatásával valósult meg. Mára az esemény világméretűvé vált, Magyarországon 19 éve ünneplik ily módon a zenét.

Andrásik a zene fontosságáról is szól, elmondja, hogy ma már mindannyian zenével élünk, hiszen a reklámok, a filmek révén folyamatosan találkozunk a dallamokkal, viszont egyre kevesebben vannak, akik játszanak is valamilyen hangszeren. Pedig a zenének gyógyító hatása van, sőt a zenélés képes az ember gondolkodásmódját is jó irányba formálni.

Felelősek vagyunk tehát azért, hogy a zene megmaradjon. Magyarországon már számos kezdeményezés létezik, ami a zenélés fontosságára hívja fel a figyelmet, ott van például a Hangfoglalás vagy a Hangszerválasztó, ám Andrásik szerint úgy tűnik, hogy ezek még mindig kevésnek bizonyulnak. Éppen ezért hoztak létre Zenélni... címmel egy újabb kampányt, amivel azt remélik, hogy még több embert vehetnek rá arra, hogy hangszert ragadjon a kezébe.



A kampány részeként Kovács Áron készített négy kisfilmet, ami kifejezetten a fiatalabb generációt célozza meg. A műsorvezető úgy emlékszik vissza, hogy a 70-es években Isten volt az, akinek gitárja volt, a 80-as években ezek a fiatalok még mindig vagánynak számítottak, de azt tapasztalja, hogy mára már ciki lett a gitár. Azonban úgy érzi, hogy még nem késő felvenni a kesztyűt és újra divattá tenni a zenélést, ám ehhez a fiatalokra erőteljesen kell hatni. E kisfilmek épp ezt a célt szolgálják: groteszk nyelvükkel a az ifjabb korosztály tagjait szólítják meg.

A videók közül három igen vagányra sikerült, a negyedik azonban komolyabb hangon szólal fel: Kovács Áron e film megalkotásához olyan ismert és hiteles arcokat kért fel, akik nem a zenélésből élnek, viszont örömmel pengetik a húrokat: Hajdú Steve, Hadházi László, Vámos Miklós, Rákóczi Ferenc, Gesztesi Károly és maga Kovács Áron.

A műsorvezetőtől megtudtuk, hogy a kampány részeként a pénteki nappal elindul egy honlap, a zenelni.hu, amire sokféle műfajban kerülnek fel olyan tartalmak, amik a zenélés fontosságára hívják fel a figyelmet.



Kovács Áron után Vámos Miklóshoz kerül a mikrofon, aki újonnan megjelent, Húrok című kötetén keresztül beszél a zene fontosságáról. Ő is hivatkozik a 70-es évekbeli gitárőrületre, elmeséli, hogy a Gerilla együttes alapítójaként milyen kapcsolata volt akkoriban a zenével, majd elárulja, hogy 42 év elmúltával újra gitárt ragadott a kezébe és jelenleg a Vámos Miklós Rock & Blues Band tagjaként játszik.

Úgy gondolja, hogy Kodálynak nem volt igaza, amikor azt mondta, hogy a zene mindenkié, mert szerinte a zene csak azé, aki megérdemli. Vámos szerint csak az érdemli meg a zenét, aki nemcsak befogadója, hanem alkotója is a muzsikának.

Andrásik Remo most a zeneoktatás hiányosságaira hívja fel a figyelmet. Sajnos az oktatási intézményekben hiányzik a minőségi zeneoktatás, a fiatalok nem tanulnak a kortárs szerzőkről és egyáltalán senki sem ösztönzi őket arra, hogy ők maguk zenéljenek. Ezeket a problémákat az egyes szervezetek különbözőképpen igyekeznek megoldani.

A Baccord Logic oktatási módszer az egészen kicsik zenei oktatására helyezi a hangsúlyt. A program keretében a gyerekek már három éves korukban el kezdenek játszani a zongorán, kottát olvasnak és két kézzel ütik le a billentyűket. (A Balogh Gábor által kifejlesztett zeneoktatási módszer Kulturális Innováció kategóriában Kiváló Újításért díjat kapott a 10. Nemzetközi Innovációs Kiállításon Zágrábban.) A sajtótájékoztatón egy kis ízelítőt is kapunk: Török Frida (6 éves) játszik néhány dalt a zongorán.



Czutor Zoltán a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete nevében az alkotók védelméért szólal fel. Ez az egyesület könnyűzenei szerzőket fog össze, akik szeretnék elérni, hogy elismerjék a munkájukat, többek között jogdíjak formájában. “De ennek persze semmi köze a zenélni akaráshoz és szégyellje magát az, aki a jogdíjért vagy gázsiért zenél" - állítja Czutor, majd kifejti, hogy szerinte a zenében ugyanakkora potenciál rejlik, mint a fociban, így ezt a műfajt is olyan mértékben kellene támogatni, mint a hazai labdarúgást.

Beszél még arról, hogy zenélni nemcsak azért jó, mert nagyszerűen lehet a dallamokkal érzelmeket kifejezni, hanem, mert a zenélés kiválóan alkalmas a csajozásra is.



Kovács László az Európai Zenei Fórum idei sikereit ismerteti: idén megalakult az úgynevezett Euréka program, aminek célja, hogy az embereket összefogja a zene terjesztése érdekében és, hogy ily módon egy erős lobbierőt gyakoroljon Brüsszelre a zenei támogatások megszerzéséért.

Victor Máté elsőként Vámos Miklós Kodály idézetét egészíti ki: Legyen a zene mindenkié! A zene pedig csak úgy juthat el mindenkihez, ha annak oktatása egészen kicsi korban megkezdődik. “Azt gondolom, hogy a zeneoktatás első fázisa nem az, hogy a gyerekeket megtanítsuk valamilyen hangszer működésére, hanem, hogy hagyjuk, hogy játszanak a hangokkal. A gyerek számára fontos, hogy játék legyen minden, mert csak így fogják megkedvelni a zenét." - állítja az elnök. Majd szól még arról, hogy régen a zene ünnep volt, hiszen nem szólt mindenhonnan, hanem el kellett menni az adott koncentre, előadásra, hogy meghallgassuk kedvenceinket. Ő ezt az ünnepi jelleget szeretné visszaadni a zenének, hogy érezzük különlegességét. Végül az Artisjus célkitűzéseit is ismerteti, sok anekdotával megtűzdelve.

A sajtótájékoztató végén Újfalusi Gábor, a Nemzeti Művelődési Intézet címzetes igazgatója kihangsúlyozza, hogy a népi zenei elemek megőrzése kulcsfontosságú, mert ebben a zenei anyanyelvben rejlenek a zenealkotás alapjai.



A program lezárásaként Czutor Zoltán zenél nekünk.

Zenélni... c. kampány sajtótájékoztatója, 2013. 06. 21., Akvárium Klub
Fotó: Bach Máté
nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés