bezár
 

art&design

2013. 08. 19.
Népművészet Mestere-díjakat adtak át tíz népművésznek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tíz kiemelkedő népművésznek adta át a Népművészet Mestere-díjakat vasárnap Budapesten, a Mesterségek Ünnepén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A kitüntetést idén hatvanadik alkalommal osztották ki.

prae.hu

Az 1953-ban alapított állami kitüntetés eredeti célja szerint a környezetében élő és alkotó autentikus népművészek munkásságát, életművét ismeri el.

Világviszonylatban Magyarország az elsők között gondoskodott a helyben élő és működő kiemelkedő tehetségű alkotók megbecsüléséről, támogatásáról - emeli ki Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleménye.

A négy kategóriában odaítélt díjat mára több mint 500 tárgyalkotó, zenész, mesemondó, énekes és táncos nyerte el.

Az elsők között, 2009-ben került fel a Népművészet Mestere-díj kitüntetettjeinek tudása és tevékenysége az UNESCO szellemi kulturális örökség egyezménye szellemében létrehozott nemzeti jegyzékre.

A Népművészete Mestere-díjjal ismerték el vasárnap Bagdi Lajosné Matkó Mária debreceni hímzőt, népi iparművészt, Bárány Antalné Strehó Margit varsányi mesemondót, Dobiné Vass Júlia nádudvari fazekast, Hajda György Zsigmond cserkúti faműves-restaurátort, népi iparművészt, Haris Mária budapesti szövőt, népi iparművészt, Karácsony Lázás gyimesbükki (Románia) furulyást, Kovács Szabolcs mezőkövesdi festettbútor-készítőt, Simon János csengeri táncost, énekest, Szabó Teréz mezőkölpényi (Románia) táncost, énekest és Takács Anna búzai (Románia) énekest.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását
Clair Obscur: Expedition 33
art&design

drMáriás 60: Éljen a diktatúra! kiállításról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés