bezár
 

art&design

2013. 11. 12.
Művészházaspár alkotásai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dabóczi Pál szobrász és Palatinus Viktória festőművész közös tárlata nyílik pénteken Budapesten Lélektől lélekig címmel a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban.
"Hagyományainkhoz híven most is a családi hagyaték képezi a kiállítás alapját. A tárlat létrejöttében nemcsak szakmai segítséget kaptunk a művészpár lányától, Dabóczi Violától, hanem műtárgyakat, köztük Dabóczi Mihály kisplasztikáiból és érméiből több darabot, Palatinus Viktória hagyatékából pedig akvarelleket is kölcsön kaptunk" - mondta el az MTI-nek Csillag Péter, Molnár-C. Pál unokája, a műterem-múzeum vezetője.
    
A Marosszentkirályon 1905-ben született és nyolcgyermekes családban nevelkedett Dabóczi Pál kézügyességét édesapjától, a tanáremberként is mindig fúró-faragó székely ezermestertől örökölte. Érettségi után Marosvásárhelyen, Székely és Réti bútorgyárában vállalt munkát, és ott tanulta ki a fafaragás mesterségét.
    
Képzőművészeti tanulmányait Orbán Antalnál kezdte. 1929-ben Budapestre költözött, 1930-ban felvették a képzőművészeti főiskolára, ahol Kisfaludi Strobl Zsigmond tanítványa, majd a főiskola elvégzése után tanársegédje lett. 1932-ben – még főiskolásként – szerepelt először kiállításon. 1938-ban két évre állami ösztöndíjjal a Római Magyar Akadémiára került.
    
Az ott elsajátított, elmélyített tudását monumentális köztéri alkotások elkészítésében kamatoztatta. Ismert munkája Kőrösi Csoma Sándor keletkutató Marosvásárhelyen fölállított életnagyságú szobra.
    
"Egész életében faragott fából szobrokat, de idősebb korára láthatóan megváltozott a szemlélete. Egyre inkább az érdekelte, hogy a keze ügyébe került ág-bog milyen plasztikai értéket, szoborgondolatot rejt magában" - írta róla Tóth Antal művészettörténész, a kiállítás rendezője.
    
Dabóczi Mihály felesége Palatinus Viktória (1913-1955) festőművész volt. Palatinus Viktória családja kedvéért abbahagyta festői pályáját, így a mostani tárlat különlegessége, hogy első alkalommal lehet megtekinteni műveit.
    
A tárlat 2014. február 8-ig látogatható.

 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Arcátlan Arcátlan
Klímariadó! - 19. ARC Közérzeti Kiállítás
art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről

Más művészeti ágakról

irodalom

Történelemleckék és egyéb történetek Történelemleckék és egyéb történetek
Margó 2019 – Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve, Nádas Péter: Leni sír, Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak és Kukorelly Endre: CéCéCéPé
Interjú a FOMO című film rendezőjével, Hartung Attilával
Christof Kurzmann és Mats Gustaffson duója az Újbudán
irodalom

Mosoly, sellők és sorok Mosoly, sellők és sorok
Margó 2019 – Umami, Darvasi László, André Aciman


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés