bezár
 

film

2008. 11. 28.
Az Életek éneke Londonban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bereczki Csaba Életek éneke című dokumentumfilmjét vetítik szombaton a What's Art Doc? című európai dokumentumfilm-fesztivál keretében Londonban.

prae.hu

A dokumentumfilmes seregszemlét második alkalommal rendezi meg 18 európai uniós ország kulturális intézeteinek egyesülete, az EUNIC. Évente egy-egy megadott téma szerint válogatják a filmeket, idén a művészet megjelenítését feldolgozó dokumentumfilmeket vetítik.

Tarjányi Natália, a Londoni Magyar Kulturális Központ sajtótitkára elmondta: Londonban a kulturális intézetek igazgatói úgy döntöttek, hogy az illető ország filmjét egy másik ország intézetében vetítik.

A magyar filmes jól járt, mert a az Életek énekét a Francia Intézetben mutatják be, amely mind között a legjobban felszerelt mozival rendelkezik - jegyezte meg a sajtótitkár. A Londoni Magyar Kulturális Központban a bolgár Ivan Pantelejev alkotását, a Homo ludenst vetítik. 
 
Bereczki Csaba dokumentumfilmje olyan idősödő zenészekről szól, akik temetéseken muzsikálnak. A temetési muzsikusbandának ez már nemcsak a szakmája, hanem az élete is egyben.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
Mary Bronstein: Ha tudnék, beléd rúgnék
Rose of Nevada a Brit Filmnapok megnyitóján

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 27. számáról
építészet

Gondolatok a Körszállóról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés