bezár
 

irodalom

2014. 09. 01.
Szabadka díszpolgára lett Dudás Károly író
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dudás Károly Magyar Örökség-díjas írót választották idén Szabadka díszpolgárává; az alkotó az elismerést hétfőn vette át a város napja alkalmából szervezett ünnepségen.

Kiemelkedő munkásságáért korábban számos vajdasági, magyarországi és erdélyi díjjal jutalmazták. 2007-ben a Táncsics Mihály-díjat, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét vehette át. Politikusként a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének, majd a Vajdasági Magyar Szövetségnek az alapító elnökségi tagja volt. A legnagyobb vajdasági kulturális szervezet, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke annak 1992-es megalapítása óta. Szerteágazó tevékenysége ellenére lakhelyén, Szabadkán most először ismerték el munkásságát.
    

prae.hu

A díjátadó után újságíróknak azt mondta: egyrészt elsietettnek, másrészt elkésettnek érzi a díszpolgári címet. "Talán kicsit elsiették ezt a díjat, én még úgy érzem, hogy erőm teljében vagyok, és teszem a dolgomat. Ugyanakkor talán el is késtek vele" - fogalmazott. Emlékeztetett arra, hogy Szabadkáról és a városhoz tartozó szülőfalujáról, Csantavérről írta életművének jelentős részét, eddig azonban ezt nem díjazták, így most a díszpolgári címet "egyfajta elégtételnek, nyugtázásnak" érzi.
    

Politikusként, íróként és újságíróként is azon dolgozott, hogy a vajdasági magyarság fennmaradjon és szülőföldjén maradjon - hangsúlyozta. Hozzátette: reméli, akik a délszláv háború idején vagy a mostani nehéz gazdasági helyzetben elhagyták a Vajdaságot, egyszer visszatérnek.
    

Tervei között egy új kiadvány összeállítása szerepel, ebben az utóbbi negyven év írásait gyűjti össze.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bódi Péter Hexagon című regényéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 15. számáról
A 2026-os tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál első napjáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 14. számáról

Más művészeti ágakról

Don Broco: Nightmare Tripping
Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről
A Nemzeti Filharmonikusok Mozart/Rossini-koncertjéről
Phil Lord, Christopher Miller: A Hail Mary-küldetés


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés