bezár
 

zene

2014. 09. 02.
Egy hét múlva Budapesten a Blondie
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy hét múlva Budapesten a Blondie Már csak alig pár nap van hátra, hogy a legendás punk-ronk bandát végre hazánkban üdvözöljük...

Ahogy egész pályafutásuk során, úgy most is sallangok nélküli, a zenére és az élő bulira koncentráló előadásra lehet számítani a csapattól.

Blondie

Éppen ezért kis felszereléssel és létszámmal utaznak, a budapesti előkészületekbe is csupán 22 magyar fog segíteni nekik. 
A közel 200 négyzetméteres színpadon a hátteret egy 3 kivetítőből álló fal adja, amelyeken az élő képek mellett archív bejátszások és látványelemek is színesítik a koncertet majd.

6 fős Blondie legénység mellett nem lesz más a színpadon, sem vokalistákra, sem más segítségre nincs szükségük ahhoz, hogy még mindig zseniális koncertet adjanak.

A Blondie tagjainak 40 év után sincsenek extra kérései, az öltözőbe is csupán kanapét, állólámpát és tükröt kértek. 

Blondie

Helyi ételeket és italokat fognak fogyasztani, nem utazik velük saját szakács sem. Az egyetlen extrább kérésük a helyi lemezboltok listája volt, amit napjainkban sajnos már nem is olyan egyszerű teljesíteni. 

Budapestre Isztambulból érkeznek, majd a koncert után Bécs felé indul tovább a turné.

Nálunk az egyik legsikeresebb fiatal énekesnő, Odett kezdi az estét 20 órakor, aki idén nyáron Csillagtérkép című albumával már elbűvölte a klubok és fesztiválok közönségét.


"Nehéz szavakba önteni, hogy mit is érzek hogy a Blondie előtt léphetek fel... Nem példaképek szerint teszem a dolgom, sőt, egyáltalán nem, viszont inspirációra és energiára szükségem van, és a Blondie zenéje, szövegei, nem mellesleg Debbie Harry személyisége, előadói hozzáállása, összetéveszthetetlensége kamaszkorom óta lenyűgöz. Az első igazán meghatározó az Accidents Never Happen című daluk volt, és még mindig ez a kedvencem tőlük. És hogy mennyire nincsenek véletlenek: a 26. születésnapom szeptember 8-án lesz, az első koncertem 26 évesen pedig Blondie előtt - ezt még az unokáimnak is mesélni fogom" - mondja a különleges alkalomról Odett. 

Odett

Debbie Harry és a Blondie legénysége 21 óra magasságában lép majd színpadra 2 órás programjával, amely garantáltan az összes nagy slágerüket tartalmazza a One Way Or Another és a Maria-tól kezdve a Call Me és az Atomic-on keresztül a  Heart Of Glass, a Hanging On The Telephone és a Dreaming katarzisáig.

Szeptember 9-én Blondie koncert a BudapestArénában!
Jegyek még kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és www.livenation.hu oldalon keresztül.

 

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés