bezár
 

art&design

2014. 09. 05.
Balatonfenyvesi Kisvasúti Nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szombaton egész napos programsorozattal, vonatozással, kiállításokkal, borkóstolóval és bemutatókkal egybekötve tartják meg a XVII. Balatonfenyvesi Kisvasúti Napot - tájékoztatta Sulek Tibor, a MÁV-Start értékesítési koordinációs vezetője az MTI-t pénteken.

A Balatonfenyvest Somogyszentpállal összekötő, a Nagyberken átvágó kisvasút napja térzenével és a "Nyitott kapuk" programmal kezdődik, melynek során bárki betekintést nyerhet abba, hol és milyen eszközökkel javítják helyben a kisvasút szerelvényeit szükség esetén.
    

Az ünnepélyes megnyitó 10.15-kor a fővárosi gyorsvonat Balatonfenyvesre érkezése után lesz, majd különvonat indul Somogyszentpálra, ahol műsorral és somogyszentpáli pogácsával várják a vendégeket.
    

Déltől Balatonfenyves kisvasúttal is megközelíthető imremajori településrészén folytatódik a program, ahol bogrács ételeket lehet fogyasztani, valamint lesz vasútmodell kiállítás, agroturisztikai kiállítás és vásár, mezőgazdasági járműbemutató és egyéb, estig tartó szórakoztató és gyerekprogramok.
    

A rendezvény idején közlekednek a menetrendszerinti járatok, amelyeket a különvonatokkal együtt Mk 48 sorozatú mozdonyok továbbítanak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Dürer rinocéroszának majdnem igaz története
A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés