bezár
 

zene

2014. 09. 26.
Új dallal jelentkezik az 50 éves The Who
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyolc év után új dallal jelentkezik az idén 50 éves, legendás brit rockegyüttes, a The Who. A Be Lucky című szám a zenekar legnagyobb slágereiből válogató, november 3-tól kapható dupla albumon lesz rajta.

Az új dal jogdíjait az együttes rákbeteg tizenéveseket segítő alapítványnak adományozza. A Teen Cancer America nevű szervezetet a The Who még élő két tagja, Roger Daltrey énekes és Pete Townshend gitáros alapította 2011-ben Amerikában.
    

prae.hu

A két zenész korábban bejelentette: novemberben nagy-britanniai és írországi turnéra indulnak. A koncertkörút a zenekar első kislemeze megjelenésének 50. évfordulóját ünnepli - közli a BBC.
    

A 20. század egyik legnagyobb hatású rockegyüttesének énekese úgy fogalmazott, a turné "egy hosszú búcsú kezdete". A The Who legnagyobb sikerei közt volt a My Generation (Nemzedékem), az I Can See for Miles (Mérföldekről látom) és a Tommy című rockopera.
    

Daltry, Townshend és John Entwistle alapította a zenekart 1964-ben Londonban, Keith Moon dobos az első lemez megjelenése előtt csatlakozott hozzájuk. Moon 1978-ban, kábítószer-túladagolásban halt meg, Entwistle 2002-ben, kábítószeres eredetű szívrohamban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.

Más művészeti ágakról

REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés