bezár
 

zene

2014. 09. 28.
Bemutatták Hódmezővásárhely közadakozásból vásárolt hangversenyzongoráját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hódmezővásárhelyi születésű Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész, Hegedűs Endre zenekari koncertjével bemutatták az alföldi város új, közadakozásból vásárolt hangversenyzongoráját vasárnap este a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Az ünnepségen Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter köszöntőjében úgy fogalmazott, a művészet, a kultúra jelenléte kiemeli Hódmezővásárhelyt a magyar városok sorából.

prae.hu

A politikus a közelmúlt kulturális eseményei közül a Koszta József alkotásaiból nyílt gyűjteményes kiállítást említette, illetve az október elejétől látható 61. Vásárhelyi Őszi Tárlatra hívta föl a figyelmet.

Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester emlékeztetett arra, hogy a Tornyai János Kulturális Városnegyed és benne a megújult Bessenyei Ferenc Művelődési Központ átadását követően az önkormányzat összefogásra hívta a város polgárait és a kultúrát támogató vállalkozásokat, gazdasági társaságokat annak érdekében, hogy hozzájárulásukkal egy új, minden igényt kielégítő, világszínvonalú hangversenyzongorával válhasson teljessé a város kulturális életének megújulása. A széles körű összefogásnak - százötven felajánló több mint ötvenmillió forintnyi adományának - köszönhetően Hódmezővásárhely városa a szakértők által is a világ egyik legjobb és legcsodálatosabb hangzású zongorájának tartott Steinway D-274-est vásárolhatta meg.

Hegedűs Endre zongoraművész, a nemzetközi hangversenyélet ismert szólistája, Liszt Ferenc műveinek egyik legautentikusabb tolmácsolója. A hatvanadik születésnapját a napokban ünneplő művész az esten – az Óbudai Danubia Zenekar – közreműködésével Beethoven Esz-dúr zongoraversenyét és Chopin e-moll zongoraversenyét adta elő.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
A Bohemian Betyars új albumáról
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés