bezár
 

art&design

2014. 10. 22.
Megfejtették egy 2800 éves medvecsontváz titkait
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy 2800 éves medvecsontváz segítségével derült fény arra, hogy az ősidőkben Közép-Kínában medvéket szelídítettek, amelyeket később áldozati célra használtak - számoltak be kínai régészek Honan tartományi felfedezésükről.

A régészeket az úgynevezett dél-észak vízelevezetési, csatornaépító projekttel összefüggő egyik építkezéshez riasztották a csontváz gyors és szakszerű kiásása miatt. A fenevad Taoho településen talált maradványainak mentése során azután kiderült, hogy a medvét körültekintően temették el egy áldozati gödörbe, valamikor az időszámításunkat megelőzően legalább 800 évvel, a Nyugati Csou dinasztia idején.
    

A tartományi régészeti hivatal munkatársai szerint az alaposan megvizsgált csontvázból arra lehet következtetni, hogy ebben az időszakban már foglalkoztak a medvék szelídítésével. Céljuk pedig az volt, hogy idővel feláldozzák őket az őseik iránti tisztelet jeléül - mondta Ma Hsziao-lin régész a Hszinhua hírügynökségnek.
    

A kutatók az állat koponyájából és fogainak alakjából arra a megállapításra jutottak, hogy egy fekete medve lehetett a kivégzett áldozat. Alsó állkapcsának fogazatából azt valószínűsítik, hogy nagyjából ötéves volt, amikor egy korai tavaszi napon elérte a végzet.
    

Az alapos vizsgálat nyomán feltűnt az is, hogy a medve bal lába 29 centiméterrel rövidebb volt a másiknál. A röntgenlelet alapján a szakértők azt valószínűsítették, hogy a törést az állat még kis bocsként szenvedte el. Bár a baleset vélhetően nem korlátozta a normális fejlődésben, nem kellett éheznie, nem vált veszélyeztetettebbé más ragadozók számára, része lehetett abban, hogy végül emberek fogságába került, s egy áldozati gödörben helyezzék örök nyugalomra.
    

A vidék, ahol a csontvázat találták, három mai tartomány területét lefedő Csu állam szülőhelye. A Csu nemzetség eredeti neve pedig hsziung volt, ami medvét jelent. Ezért - vélik a szakértők - joggal feltételezhető, hogy az őslakosok áldozati céllal medvét fogtak be.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
Stark István Vasa vasorum kiállításáról
art&design

A Godot Galériában
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés