bezár
 

art&design

2015. 03. 10.
2018-ra fejeződhet be a krasznahorkai vár felújítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három éven belül, várhatóan 2018-ra fejeződhet be a 2012 márciusában leégett krasznahorkai vár felújítása - mondta az MTI-nek Viktor Jasan, a műemléket kezelő Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) vezérigazgatója kedden, miután a várban pusztító tűz harmadik évfordulóján nyílt napot tartottak a sajtó képviselői számára az objektumban.

A 13. századi várban 2012. március 10-én ütött ki tűz, két tizenéves dohányzó gyerek figyelmetlensége miatt. A tűz következtében a nemzeti örökség részét képező épület teljes tetőszerkezete leégett, megsérült a várfal egy része és számos műkincs is elpusztult. A vár felújításának korábbi menetét több időbeli csúszás jellemezte. Ezeket az illetékesek először a felújításra kiírt pályázat körüli bonyodalmakkal, majd a felújítás során alkalmazott műszaki megoldások igényességével indokolták.
    

"A felújítás első szakaszával elégedett vagyok, mivel a munkálatok az ütemterv szerint haladnak" -  jelentette ki a várban zajló munkálatok szemléje után Viktor Jasan. Kifejtette: a vár végleges tetőszerkezetének háromnegyede már elkészült, a többi részen pedig az ideiglenes tetőszerkezet eltávolítása folyik.
    

A Szlovák Nemzeti Múzeum vezérigazgatója az MTI kérdésére azt mondta: egyetért a kulturális minisztérium szakértőinek azon nézetével, hogy a vár felújítása három éven belül, 2018-ra fejeződhet be, úgy, hogy közben sikerül majd beleférni a rekonstrukció feltételezett 15 millió eurós költségvetésébe.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában
art&design

Interjú Schmied Andival
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról
Átadták a 2026-os Aranyvackor díjait


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés