bezár
 

art&design

2015. 03. 13.
Jézus élete
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jézus élete címmel Aknay János, ef.Zámbó István és Tábori Csaba festményeiből nyílt csütörtökön kiállítás Zalaegerszegen, a Gönczi Galériában.

A Jézus életét, történetét bemutató műalkotásokban a hagyományos ikonográfiai sémák és a mai kifejezési mód együttesen jelenik meg. Az ars sacra - szent művészet - folyamatosan keresi a helyét, hiszen a 21. században nem lehet olyan formanyelven szólni az emberekhez, mint ezer évvel ezelőtt. Az ennek kapcsán felvetődő kérdésre, hogy a régi szakrális tartalom mily módon ötvözhető a kortárs művészet felfogásával, jó választ ad a Jézus élete című kiállítás - mondta Kostyál László művészettörténész az MTI-nek.
    

Hozzáfűzte: a bibliai sorozat elkészítésére Matula Péter, Svédországban élő műgyűjtő több mint egy évtizeddel ezelőtt kérte fel ef.Zámbó Istvánt. A sorozat később kiegészült Aknay János és Tábori Csaba munkáival: a három kortárs művész háromféleképpen találta meg a tradicionális tartalom - bizonyos mértékig tradicionális ikonográfiai séma - és a kortárs művészeti kifejezőeszközök közötti harmóniát - mutatott rá Kostyál László.
    

A kiállítás központi darabját - a 21 mozaikszerű, festményekből álló nagyméretű feszületet - Tábori Csaba készítette. A keresztfák találkozásánál egy nagyobb méretű kompozíció látható, amely a feltámadást ábrázolja.
    

Aknay és Zámbó a legmagasabb művészeti díjak, kitüntetések birtokosai, a művészettörténész szerint Tábori Csaba munkáira viszont kevesebb figyelem irányul. Beszélt arról is, hogy a három képzőművész közül Tábori Csaba kapcsolódik leginkább a hagyományos megoldásokhoz, míg Zámbó István a jelképeket, szimbólumokat kedveli. Karakteres művész, aki általában feszes és konstruktív jellegű kompozíciókat készít, a tartalmat gyakran a saját maga által alkotott jelképekkel állítja a nézők elé. Aknay János a "legelhivatottabb keresztény művész", munkáinak egyik érdekessége, hogy mi módon találja meg az átjárhatóságot a kötött téma és a művészi szabadság között - fogalmazott a művészettörténész.
    

A tárlaton a három kortárs képzőművész csaknem félszáz festménye látható, és bemutatják Tábori Csaba ceruzavázlatait is.
    

Majer Piroska, a kiállítás szervezője elmondta: a kiállítás témájához kapcsolódva a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ korábban rajzpályázatot hirdetett a város általános és középiskolásai számára. A legsikeresebb alkotásokat a Jézus élete című tárlattal párhuzamosan állították ki az épület aulájában. Vizsoly eljött hozzánk címmel bibliatörténeti tárlat is nyílt az épületben, Kovács Ernő gyűjteményéből nyolcvanhét értékes és ritka bibliát mutatnak be.
    

A kiállítások március 25-ig tekinthetők meg a Gönczi Galériában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Stark István Vasa vasorum kiállításáról
art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Dürer rinocéroszának majdnem igaz története
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Reisz Gábor: Földszint
Átadták a 2026-os Aranyvackor díjait


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés