bezár
 

art&design

2015. 05. 06.
Népszavazás a múzeumi negyedről?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Jobbik helyi népszavazást kezdeményez a városligeti múzeumi negyedről.

Hegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy arról kérdeznék meg a helyieket, hogy egyetértenek-e az új nemzeti közgyűjteményi együttes, azaz a múzeumi negyed megvalósításával.
    

Miután a vonatkozó törvény minden jogosítványt elvont a kerületi önkormányzattól, ezért nem ügydöntő, hanem véleménynyilvánító népszavazásról lehet szó - fejtette ki.
    

Az ellenzéki politikus azt is jelezte, hogy Liget Budapest beruházással összefüggésben a zöldfejlesztések létjogosultságát nem kérdőjelezik meg.
    

Értékelése szerint a múzeumi negyed az ország vezetését is erősen megosztja, részben azért, mert feleslegesnek és károsnak ítélik, másrészt sokba kerül, harmadrészt pedig "rondák a tervezett épületek".
    

A jobbikos politikus tájékoztatása szerint a feltenni tervezett kérdést eljuttatják a kormánytagoknak és államtitkároknak is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

A Godot Galériában

Más művészeti ágakról

Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Titeket ki akar lóvá tenni?
A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés