bezár
 

art&design

2015. 08. 28.
Első világháborús képeslapok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Első világháborús képeslapokból és levelezőlapokból nyílt kiállítás pénteken Szombathelyen a Savaria Történelmi Karneválon, a tárlatot Hende Csaba honvédelmi miniszter ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

A kiállítás is kapcsolódik ahhoz a megemlékezéssorozathoz, amellyel az első világháború centenáriumára emlékszünk, arra a világégésre, amely 660 ezer magyar halálos áldozatot és több százezer sebesültet követelt, és amelyben valószínűleg nincs olyan magyar család, amely a nagyszülők, vagy a dédszülők révén ne lenne érintett - hangoztatta a miniszter.
    

A képeslap a múlt része, alig-alig használjuk ma már, pedig nagyon sok mindent elmondanak arról a történelmi korról, amikor megírták és feladták őket - mondta.
    

A tárcavezető hozzátette: ma már inkább szelfiket készítünk magunkról, digitálisan belefényképezzük magunkat abba a környezetbe, ahol járunk, és ezeket továbbítjuk üzenetként az interneten.
    

Szerencsére vannak még olyan gyűjtők, akik a régmúlt képeslapjait szeretik és gondozzák, mint például az a két nagyszerű nagyatádi gyűjtő, Sasvári Tiborné és Steiner Józsefné, akiknek köszönet azért, hogy gyűjteményük egy részét a kiállítók rendelkezésére bocsájtották - fogalmazott a honvédelmi miniszter
    

A tárlat október 31-ig tekinthető megtekinthető Szombathelyen az Aréna út 8. szám az állandó katonatörténeti kiállítás részeként.    
    

Hende Csaba pénteken délelőtt a Savaria Történelmi Karneválon a Történelmi Témaparkban megtekintette a katonai hagyományőrzők seregszemléjét, valamint az Aréna út 8-ban megnyitotta a Magyar Honvédség hivatalos toborzópontját, amelyen a karnevál ideje alatt tájékoztatást adnak a katonai élethivatás iránt érdeklődőknek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
art&design

Fuchs Tamás a Ladó Galériában (2026.08.25 - 09.25)

Más művészeti ágakról

A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben I. – Tudósítás két tételben
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés