bezár
 

art&design

2015. 11. 24.
Hátrányos helyzetűek alkotásai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hátrányos helyzetű alkotók munkáinak ismertségét szeretné növelni és értékesítésüket segíteni a Budapest VII. kerületében kedden nyílt Kabinet Galéria.

A galériát életre hívó és működtető "RÉS" Alapítvány, valamint a koordinációt segítő Alapítvány a Társadalmi Felelősségvállalásért közhasznú szervezet célja, hogy a hátrányos helyzetű alkotók és munkáik ismertebbé, így eladhatóbbá, kelendőbbé váljanak - közölték a szervezők az MTI-vel.
    

A galéria a tervek szerint alapvetően művészeti termékek bemutató- és árusító helyeként funkcionál majd, amelyben elsőként az Igazgyöngy Alapítvány termékeinek bemutatására kerül sor, később a Szigony Alapítvány által készített táskákat, hátizsákokat, valamint a Fruit of Care Közhasznú Nonprofit Kft. termékeit fogják árusítani.
    

A szervezők a későbbiekben olyan szervezetekkel szeretnének hosszabb távon együttműködni, amelyek minőségi termékeket állítanak elő, szakmai munkájuk példamutató, és a termékek elkészítésében részt vevők a bevételből teljesítményarányosan részesülnek.
    

A galéria alkalmas továbbá kisebb programok, megbeszélések lebonyolítására is, a pincehelyiség pedig a kiállító szervezetek részére történő adománygyűjtésre, pesti bázis kialakítására kínál lehetőséget.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
art&design

A Godot Galériában
art&design

Interjú Schmied Andival

Más művészeti ágakról

Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Alejandro González Iñárritu: Digger


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés