bezár
 

art&design

2016. 01. 28.
A Vajdaság kincseit mutatja be egy új szerbiai portál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A délvidéki földikutya, Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényének helyszíne, a szabadkai szecessziós épületek, Óbecse napsugaras díszítésű deszkaoromzatai és a ludasi népmesemondás is szerepel abban a gyűjteményben, amely a vajdasági magyar nemzeti kincseket és értékeket hivatott bemutatni és népszerűsíteni.

A honlapot csütörtökön mutatták be Zentán. Gondi Martina, a projektet koordináló Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója a sajtótájékoztatón - a szabadkai Pannon RTV beszámolója szerint - elmondta: 2013-ban vajdasági szakemberek összeállítottak egy listát a vajdasági értékekről, és ezek közül 64-et fogadott el a hungarikum bizottság.
    

A honlapon olvasható leírás szerint "az értékek felkutatása az egyes településeken kezdődik, hiszen a helyi értékeket a helyiek ismerik a legjobban. A települési értéktárak kincseiből lehetnek majd a tájegységi, a vajdasági magyar és a kiemelt nemzeti értékek, esetleg hungarikumok is".
    

Az ertektar.rs honlapon található lista a tervek szerint folyamatosan bővül majd, annak köszönhetően is, hogy az oldalon bárki javaslatot tehet egy-egy felfedezésre váró vajdasági természeti vagy kulturális kincsre.
    

A projektet a nemzetpolitikai államtitkárság, a Földművelésügyi Minisztérium és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
Stark István Vasa vasorum kiállításáról
art&design

Interjú Schmied Andival

Más művészeti ágakról

A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben I. – Tudósítás két tételben
Reisz Gábor: Földszint
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés