bezár
 

zene

2016. 11. 12.
Anima-dalok szimfonikus köntösben a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az MR Szimfonik a Müpából sorozat keretében szerdán az Anima Sound System lép fel a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Az elektronikus dalok ezúttal a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közreműködésével csendülnek fel.

A számos díjjal - Arany Zsiráf, Fonogram, VIVA Comet - elismert Anima Sound System immár huszonhárom éve táncoltatja a közönséget, szimfonikus zenekarral azonban most először lép pódiumra - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.

prae.hu

A számos európai fővárosában fellépett együttest forró hangulatú koncertek és művészi bátorság jellemzi. A Prieger Zsolt által vezetett Anima időről időre képes megújulni, feladni a bevált, megszokott sémákat és egészen újba kezdeni, ugyanakkor koncerten meg tudott maradni szórakoztató, sok generációhoz szóló popzenekarnak.

Állandóan változó stílusú produkcióik különlegességét elsősorban a játékosság, a zene színes szövete, a stílusok keveredése adja. Az Anima modern elektronikus tánczenét játszik, de a reggae és a dub, a hiphop és a pop, a hagyományos dalok és a zenei kísérletek, az erdélyi magyar és a zsidó népzene is jellemzi a csapatot, amelyhez rengeteg rádiós- és klipsláger - például a '68, a Tedd a napfényt be a számba!, a Csinálj gyereket! - fűződik.

Prieger Fanni annak idején, 9 évesen a Gipsy Sound Clash-lemezen énekelte a videoklipen is népszerűvé vált Tekerd! című dalt. Fanni aztán 2008-tól nyolc éven át volt az Anima frontembere, ám a szerdai koncert jó darabig az utolsó fellépése lesz a zenekarral.

A Prieger Zsolt és Németh Gergely köré épülő Anima Sound System 1993-ban alakult Szombathelyen. A zenekar eddig tizenegy teljes stúdióalbumot készített. Az együttesnek alapító tagja és ma is szerves része Prieger Szabolcs, idén visszatért az egyik régi tag, Kása Juli (billentyű-vokál).
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Eric Clapton budapesti koncertjéről
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés