bezár
 

art&design

2017. 03. 30.
Kiállítás Kondor Béla munkáiból a Várkert Bazárban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar képzőművészet második világháború utáni nemzedékének egyik legfontosabb alkotója, Kondor Béla munkáiból rendez kiállítást a Várkert Bazár Testőrpalotájában péntektől a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (Kogart).

Gyutai Csaba, a Várkert Bazár ügyvezető igazgatója a csütörtöki megnyitón emlékeztetett arra, hogy az intézmény immár az ötödik közös kiállítást rendezi meg a Kogarttal.
    

Fertőszögi Péter művészettörténész, a Kogart kuratóriumának elnöke felidézte, hogy Kondor Béla munkássága mindössze másfél évtizedet ölel fel, mégis máig meghatározó jelentőségű a magyar képzőművészetben.
    

Kondor művészetében nem mutathatók ki korszakok, stílusok, az egész életmű egységesen magas színvonalú - hangsúlyozta a művészettörténész, hozzátéve: céljuk ezért bemutatni annak a megánmitológiának, szimbólumrendszernek bizonyos elemeit, amelyből a kondori életmű táplálkozik.
    

Fertőszögi Péter elmondása szerint a kiállítás ezért tartalmi szempontok szerint, motívumok, sorozatok és témák alapján épül fel: a klasszikus művészetre visszautaló angyalok, szentek, próféták és történelmi események mellett megjelennek Kondor saját korának izgalmas témái is, mint a repülés, a gépmonstrumok vagy az ember fokozatos elidegenedése az egyre inkább széteső világban.
    

A Marosvölgyi Gábor és Fertőszögi Péter által rendezett tárlat külön érdekessége a Kondor Béla murális munkáit felvonultató terem, ahol az első vázlatoktól a végleges változatig együtt láthatja a közönség a művész szinte minden jelentős falfestészeti munkáját.
    

A kiállítás úgy fogja át az életművet és ad teljes képet, hogy minden terem Kondor művészetének más-más aspektusát tárja el, az azonos motívumokat a legkülönbözőbb műfajú munkákat egymás mellé állítva vizsgálja - emelte ki Fertőszögi Péter.
    

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria és a Várkert Bazár közös szervezésében létrejött tárlat július 2-ig látható.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról
Reisz Gábor: Földszint
Nádas Péter 84, emléklapok
Kié volt a színpad az elmúlt 20 évben?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés