bezár
 

art&design

2017. 08. 18.
Madárijesztő találkozót tartanak Mohácson
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mohácsi kötődésű művészek ötlete alapján vasárnap tartják meg a harmadik Szabadtéri Madárijesztő Találkozót a Duna-parti város Szőlőhegy elnevezésű településrészén - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A különleges kezdeményezés célja a madárijesztő-készítés hagyományának folytatása és újraértelmezése, illetve a téma művészi feldolgozása.
    

A programot beharangozó - a szervező Tatai Tibor grafikus és Sándor Miklós festőművész által jegyzett - közlemény szerint a környéken régen jellemzően hangot adó, szélkereplő madárijesztőket készítettek a szőlősgazdák termésük védelmében.
    

A tradicionális formájú és anyaghasználatú madárijesztők mellett a mai kor anyagait és hulladék tárgyait is felhasználják a találkozón résztvevő alkotók - írták.
    

A madárijesztőket vasárnaptól a szabadban mutatják be egy hónapon keresztül a mohácsi Szőlőhegyen. A szabadtéri tárlatot a helyszínen vasárnap egynapos kamara-kiállítás is kíséri, amelyen a résztvevő alkotók válogatott munkái lesznek láthatóak.
    

Az írásos összegzés szerint az idei találkozó fő látványosságának ígérkezik az az öreg Lada személyautó, amelyet színes, hulladékfonalakból kézzel horgolt "ruhába" öltöztetnek majd. Kitértek arra is, hogy a helyi szőlősgazdák idén is választhatnak az alkotásokból, hogy saját kertjükben helyezzék el azokat.
    

Sárkics Eszter szervező az MTI érdeklődésére elmondta: a tavalyi találkozón több mint 30 madárijesztő készült és idén is hasonló mennyiségű alkotásra számítanak. Több diákcsoport is bejelentkezett, akik kész alkotásaikkal érkeznek - tette hozzá.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában

Más művészeti ágakról

Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról
Kié volt a színpad az elmúlt 20 évben?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés