bezár
 

zene

2017. 11. 26.
A zenetörténet mesealakjai elevenednek meg a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A zenetörténet mesealakjai, többek között a Tündérkirály, Puck és Titania elevenednek meg a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén november 28-án a Müpában.

Hamar Zsolt dirigálásával elhangzik Weber Oberon-nyitánya, majd Schumann a-moll zongoraversenye Severin von Eckardstein előadásában. Az estet Sztravinszkij műve, a Tűzmadár teljes balettzenéje zárja, Cakó Ferenc homokanimációjának látványos képsorainak kíséretében - közölte az együttes az MTI-vel.

prae.hu

A koncertet nyitó alkotás, Weber Oberon-nyitánya egy tündéropera karaktereit vonultatja fel bámulatos színességgel és nem kevés humorral. Az Oberon ősbemutatóját 1826. április 12-én tartották Londonban, s a mű rendkívül nagy sikert aratott. Weber ugyanakkor nem volt elégedett az operával, már ekkor tervezte az átdolgozását, de a bemutató után szűk két hónappal elhunyt.

Robert Schumann csodaszép a-moll zongoraversenyét a fiatal német zongorista, Severin von Eckardstein előadásában hallhatja a közönség. Az 1978-ban, Düsseldorfban született zongoristát a romantikus zongorairodalom kiemelkedő tolmácsolójaként tartják számon, kiterjedt repertoárja a barokktól a 21. századig terjed.

A Tűzmadár Sztravinszkij első, Gyagilev balettegyüttese számára komponált táncjátéka, amelyet a társulat 1910-ben, Párizsban mutatott be. A balett sikere egy csapásra ismertté tette Sztravinszkij nevét. A balett forgatókönyvét és koreográfiáját Mihail Fokin készítette, szereplője többek között a Tűzmadár, a gonosz Kascsej, Iván cárevics és az elvarázsolt hercegnők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában
Don Broco: Nightmare Tripping
Első Zürichi Barokk Fesztivál

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról
A Berzsenyi 250 soproni jubileumi hétvégéről
Hedda Gabler a Tatabányai Jászai Mari Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés