bezár
 

építészet

2018. 07. 19.
Téralakítás szabad kézzel címmel látható kiállítás a Pesti Vigadóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Téralakítás szabad kézzel címmel látható kiállítás a Pesti Vigadóban Téralakítás szabad kézzel címmel látható a Magyar Belsőépítész Egyesület kiállítása a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban.

Láng Judit belsőépítész, a Magyar Belsőépítész Egyesület (MABE) elnöke a június eleje óta látható tárlatról elmondta, hogy 58 alkotó anyagát mutatják be, a rajzok tulajdonképpen beszélgetések a megrendelővel. Ezek azok a belsőépítész kulisszatitkok, amelyek máskor nem kerülnek nyilvánosságra.

A kiállítás az ismert magyar belsőépítészek által készített rajzokon keresztül bemutatja munkájuk szerepét és jelentőségét az ember által használt tér formálásában. A belsőépítész a kézi rajz segítségével mutatja meg elképzeléseit, a megálmodott tér atmoszféráját. Ebbe az alkotói folyamatba pillanthat be a kiállítás látogatója.

Láng Judit elmondta, hogy a július 29-ig látogatható tárlaton csütörtökönként kísérőprogramon vehetnek részt az érdeklődők.

A kiállításon többek között Baliga Kornél, Fekete György, Kirády Rita Rebeka, Láng Judit, Márton László Attila, Szegő György és Szenes István rajzai is megtekinthetők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Az építészet mint idea és realitás a 80-as évek Magyarországán
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
építészet

Reflexió a girlscanscan Tripping on Modernist Monuments című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés