bezár
 

zene

2018. 09. 15.
Operát az Operából! Többhónapos belföldi turné
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Operát az Operából! Többhónapos belföldi turné Tíz megyeszékhelyen kínál négyestés bérletet a Magyar Állami Operaház: az Operát az Operából! programsorozat előadásain balett- és operagála, szimfonikus est, valamint Puccini egy operájának koncertszerű változata látható.

Magyar Állami Operaház egy hete kezdődött programsorozata hét hónap alatt 52 előadást, köztük 10 megyeszékhelyen négyestés bérletet kínál. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a műsorban arról beszélt, hogy az Andrássy úti Ybl-palota korszerűsítésének ideje alatt szeretnék megmutatni magukat vidéken. A zenekar egy hete Békéscsabán szimfonikus koncerttel indította a sorozatot, pénteken pedig az első operaelőadással Győrben folytatódott a program.

Kriszta Kinga operaénekes elmondta: pénteken Puccini Turandot című operáját adták elő, most debütált Liu szerepében, a főbb szerepekben Lukács Gyöngyi, Szvétek László és László Boldizsár lépett fel. A közönség állva tapsolt az előadás végén.

Ókovács Szilveszter elmondta: azt vállalták, hogy a tíz olyan megyeszékhelyre viszik el a négyelőadásos bérletet, ahol nincs nagy múltú szimfonikus zenekari élet. Azon megyeszékhelyekre és nagyvárosokba is ellátogatnak, ahol az operajátszásnak komoly hagyományai vannak. Ebbe a nyolc városba egyetlen produkciót adnak elő, mégpedig a legnagyobb apparátusút, Puccini Turandot című művét koncertszerű változatban.

A szimfonikus estek programja minden alkalommal egy Rossini-operanyitányt, egy versenyművet és egy bécsi klasszikus - Haydn, Mozart vagy Beethoven - szimfóniát foglal magába.

Mint a főigazgató elmondta, a tíz helyszínen legalább hatféle programmal mutatkoznak be. Kiemelte: a muzsikusok számára is izgalmas programmal állnak a közönség elé.

Elmondta: vasárnap egy alkalommal Tatán, szabadtéren lépnek fel, szintén a Turandot-val.

Az idei, Puccini Itáliája elnevezésű évad során azokba a városokba, amelyeknek lakói fogékonyak a műfajra, a Bohémélet és a Tosca koncertszerű előadásai utaznak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés