bezár
 

art&design

2018. 09. 16.
Ezek a legszebb éveink? - Pályakezdő perspektívák a MODEM-ben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ezek a legszebb éveink? - Pályakezdő perspektívák a MODEM-ben Ezek a legszebb éveink? - Pályakezdő perspektívák címmel nyílik kiállítás 2018. szeptember 16-án a MODEM-ben. A kiállítás azon fiatal magyar képzőművészek köréből válogat, akik az  elmúlt öt évben szereztek diplomát valamely felsőfokú művészeti képzés keretei között. A kiállítás nem pusztán egy releváns válogatást nyújt ebből a művészgenerációból, de mindemellett bepillantást kíván engedni a pályakezdés élményébe is.

A generációs kiállítás elsőre talán szokatlan ötletét az a hiány adta, hogy az egészen fiatal művészgeneráció ritkán jelenik meg patinás  művészeti intézményekben, akkor is leginkább csak a nekik szóló pályázatok beszámoló-kiállításai kapcsán. Az említett pályázatok rendszerint a harmincöt év alatti alkotókat definiálják fiatal művészként, míg az Ezek legszebb éveink? kiállítás esetében a szervezőelv az oktatásból történő kilépéstől számított öt év.

A kiállító művészek közül akadnak, akik alig pár hónapja fejezték be tanulmányaikat, vannak, akik már újból iskolapadba ültek, néhányan pedig már oktatóként vannak jelen a hazai művészeti képzésben. Ugyanilyen szórást mutat pályájuk képe is: vannak, akik még csak próbálják megvetni  lábukat a galériák, múzeumok és ösztöndíjak világában, de többen közülük már nemzetközi kiállítási tapasztalatokat is fel tudnak mutatni.

Az Ezek a legszebb éveink? különböző tematikák alapján szerveződő kiállítási egységekből, illetve egy a pályakezdés élményére reflektáló asszociációs enciklopédiából épül fel, amelyen keresztül a látogató nemcsak arról kaphat képet, milyen témák és médiumok foglalkoztatják az egyetemről kikerülő művészeket, de arról is, hogy milyen problémákkal és dilemmákkal terhelt a pályakezdés időszaka napjainkban.

 

Ezek a legszebb éveink? - Pályakezdő perspektívák

Kurátorok: Don Tamás, Margl Ferenc, Sárai Vanda

Arculat: Borbás Marci

 

A kiállítást Szoboszlai János, az MKE tanszékvezető egyetemi docense nyitja meg 2018. szeptember 16-án 16 órakor. 

A kiállítás 2018. november 25-ig tekinthető meg a MODEM-ben (4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.)

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával
art&design

Interjú Révész Emese művészettörténésszel

Más művészeti ágakról

Csáki László: Kék Pelikan
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés