bezár
 

zene

2009. 04. 28.
"Drágább régi terveim helyett az olcsóbb régi terveimet valósítom meg"
A Nemzeti Filharmonikusok megkezdte a 2009-2010-es évad bérleteinek árusítását
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar helyzetét és jövő évi műsorkalendáriumát ismertető Kovács Géza főigazgató szerint a Nemzeti Filharmonikusok „parádés és rendkívüli koncertjei ilyen nehéz és válságos időkben menedéket nyújtanak”. A hét-hét hangversenyre szóló bérletek, a három matinékoncertet kínáló gyereksorozat belépői és a bérleten kívüli hangversenyre szóló jegyek már megvásárolhatók.

A Nemzeti Filharmonikusok 2009-2010-es szezonját ismertető sajtótájékoztatón Kovács Géza főigazgató először a kulturális tárcával folytatott, nyomásgyakorlástól sem mentes finanszírozási vitáról számolt be. Kovács Géza reményei szerint a napokban aláírásra kerülhet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar jövő évi büdzséjét biztosító közhasznúsági szerződés. A megállapodás megkötését az akadályozta mindeddig, hogy az eredetileg 15%-os forrásmegvonással járó költségvetést a Filharmonikusok menedzsmentje nem fogadta el arra hivatkozva, hogy az önkormányzati fenntartású zenei együttesek támogatása a világszerte tapasztalható trendekkel szemben még nőtt is. A főigazgató leszögezte, szűkösebb források esetén elbocsátásra nem, de bérmegvonásra és – elsősorban a vidéki, 1998 óta térítésmentesen adott – koncertek lemondására kényszerülnének az együttesek. Kovács Géza szerint „parádés és rendkívüli koncertjeink […] ilyen nehéz és válságos időkben menedéket nyújtanak”, s a a soron következő évadot 1945 januárjában és 1956 decemberében adott legendás hangversenyeikhez hasonlította.

Kocsis Zoltán a kialakult helyzetre reflektálva így fogalmazott a 2009-2010-es szezon Koncertnaptárának bevezetőjében: „Minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy műsorválasztásunkon, repertoárunk alakításán – no és nem utolsósorban a produkciókon – az említett problémák a legkevesebb nyomot hagyják.”  A főzeneigazgató a sajtótájékoztatón fanyar humorral hozzátette: „drágább régi terveim helyett az olcsóbb régi terveimet valósítom meg”. Kocsis újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon bemutatandó, rendkívüli kaliberű és nehézségű Mózes és Áron megismétlésén kívül nem kerülhet sor más nagyformátumú előadásra a 2009-2010-es évadban. Bár nagy kedve lett volna hozzá, a MÜPA lemondani kényszerült a Markó Iván és Keveházi Gábor közös produkciójában tervezett Daphnisz-Faun-Orfeusz táncjátékot.

A nehezedő gazdasági körülmények miatt a nemzetközi koprodukcióban működtetett classicLive.com internetes komolyzenei honlapon élő közvetítések sugárzására a továbbiakban nem nyílik mód. A Bartók Új Sorozat lemezeinek előkészületei és megjelenései ellenben nem szenvednek késedelmet, és folytatódik az „Európa Szívében” elnevezésű káeurópai zenekari csereprogram is, melynek keretében a következő évadban a Tonkünstler Zenekar ad két koncertet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A hét koncertet kínáló „Ének és szimfónia” névre keresztelt, Klemperer-bérletként ismert sorozatban főként huszadik századi szimfonikus és oratorikus művek hangzanak el. Többek között szeptemberben hallható lesz a Kékszakállú (Alexandru Agache és Komlósi Ildikó szólójával), 2010. januárjában pedig a nyári miskolci operafesztiválon szereplő Schönberg-opera. Jövő májusban, a sorozat utolsó hangversenyén Schönberg és Sztravinszkij emblematikus művei mellett Vincent d’Indy – a Reneszánsz Év keretében bemutatni szándékozott, magyarosch Himnusz-parafrázist rejtő – Jean Hunyade című szimfóniája hangzik fel Antal Mátyás vezényletével.

A bécsi klasszikus és romantikus versenyművekből illetve zenekari darabokból összeállított, szólista-karmestereket vendégül látó „Hangszer és pálca” (alias Ferencsik-) bérlet előadásai közül a 2010. március 5-ére meghirdetett est emelendő ki, melyen az UMZE koncertjeiről már ismerős kortárs német klarinétművész-zeneszerző, Jörg Widmann három művét szólaltatják meg a Nemzeti Filharmonikusok a szerző vezényletével. (Widmann szólistaként a sorozat előző hangversenyén Mozart A-dúr klarinétkoncertjét adja elő.) További fellépők: Kocsis Zoltán, Ariel Zuckermann, Thomas Zehetmair és Heinrich Schiff.

A 2010 tavaszára szóló „Zenés vizeken…” elnevezésű gyerekbérlet három hangversenyén a barokk és a bécsi klasszika, a romantika, illetve a 20. század vízizenéibe kalauzolja a fiatalokat Kovács Sándor zenetörténész-műsorvezető, valamint Nemzeti Fiharmonikusok és a Nemzeti Énekkar.

Bérleten kívül kerül sor május 6-án arra a Strauss-Sosztakovics-Rahmanyinov koncertre, melynek szólistája Gidon Kremer lesz (Sosztakovics II. a-moll hegedűversenyét játssza majd), valamint Karácsony előestéjén a hagyományos UNICEF jótékonysági koncertre, amelyen ezúttal Beethoven Missa solemnise hangzik el.

A hét előadásra szóló bérletek 12 000 és 30 000 Ft közötti áron (a gyerekbérlet 4 000 Ft-ért) már megvásárolhatók. Részletes program és további információk a Nemzeti Fiharmonikusok honlapján!

nyomtat

Szerzők

-- Végh Dániel --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Csáki László: Kék Pelikan


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés