bezár
 

zene

2018. 10. 25.
Először Vácott a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraegyüttese
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először Vácott a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraegyüttese A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) minden évben meghirdeti muzsikusai számára a Végh Sándor versenyt, melynek nyertesei lehetőséget kapnak, hogy a következő évadban a zenekar szólistájaként lépjenek színpadra. Vácott a tavalyi nyertesek – Szitka Rudolf (klarinét) és Fejérvári Zsolt (nagybőgő) – játékát hallhatjuk, tájékoztatta a BFZ a prae.hu művészeti portált.

Fischer Iván saját álmát váltotta valóra, amikor harmincöt évvel ezelőtt Kocsis Zoltánnal együtt megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. A Budapesti Fesztiválzenekar filozófiájának magva az átélt, igényes muzsikálás és az új utak keresése. Minden hangverseny élvezetes felfedezőút új horizontok felé, ahol a felcsendülő művek olyannyira a meglepetés erejével hatnak, mintha először hallanánk őket. 

A zenéhez való újító hozzáállás, a zenészek elhivatottsága, a megalkuvás nélküli igényesség eredményeképpen a BFZ legfiatalabbként került be a világ tíz legjobb szimfonikus zenekara közé. A zenekar rövid fennállása alatt már két Gramophone-díjat is nyert, valamint Grammy-díjra jelölték.

Vácott először csendülnek fel a dallamok a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraegyüttese által október 30-án a váci Zeneiskola Cs. Nagy Tamás Hangversenytermében. A váci Filharmónia bérlet koncertjén Pilz János koncertmester vezetésével hallható lesz Mozart B-dúr divertimentója, Weber Klarinétkvintettje, Bottesini h-moll nagybőgőversenye és Mendelssohn 7. (d-moll) vonósszimfóniája.

Jegyek és további információk a honlapon.

A kép illusztráció, forrás: unplash

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Csáki László: Kék Pelikan


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés