bezár
 

art&design

2018. 11. 27.
aqb OPEN HOUSE és a szerb kortárs képzőművészet legprogresszívebb művészei az art quarter budapestben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
aqb OPEN HOUSE és a szerb kortárs képzőművészet legprogresszívebb művészei az art quarter budapestben Három napig megnyitja kapuit az art quarter budapest. November 29. és december 1. között nyitott műtermekkel, épületbejárással, kiállításmegnyitókkal, koncertekkel és zenei performanszokkal várják mindazokat, akik megismernék az országban egyedülállónak számító kortárs művészeti központot és az ott alkotó kreatív közösséget.  

Az art quarter budapest privát kezdeményezésből született, független kulturális intézmény, ami Budafokon, az egykori sörgyár épületeiben található. Ahol az 1930-as évekig sört főztek, ott ma egy dinamikusan fejlődő, nemzetközi kortárs művészeti központ működik műtermekkel, kiállítótérrel, nemzetközi rezidenciaprogrammal és itt található a 4DSOUND Stúdió is. November 29. és december 1. között bárki bejárhatja az épületet, és megismerheti az aqb kreatív közösségét, az itt alkotó magyar és nemzetközi művészeket.

Az eseménysorozat november 29-én két kiállításmegnyitóval kezdődik. Az aqb egyik jelenlegi rezidens művésze, a brazil Miguel Miguel Miguel. Már a mozikban! Csak az Ön biztonsága érdekében című tárlata egy olyan társadalom válogatott történeteit mutatja be, amelyik önként(elenül) úgy döntött, hogy a saját lelki békéje érdekében hagyja magát becsapni és irányítani. A bemutatott sorozat színpompás, mégis maróan gúnyos régimódi moziposztereken keresztül egy idejétmúlt témát idéz fel keserű humorral és egy generáció elmúlásának tragikus érzetét keltve. Az aqb kiállítóterében, a Project Space-ben a szerb kortárs képzőművészet progresszív művészeinek alkotásai tekinthetők meg nemcsak ezen a hétvégén, hanem egész január 4-ig. A belgrádi U10 művészeti csoportosulás tagjai a személyes tér, a mindennapi élet, az emlékek, a jövő, az intimitás és a közönséggel való kapcsolat megteremtése érdekében hozták létre sajátos narratívájukat Műveikben azonban nemcsak egyéni céljaik, hanem a szerb kortárs művészek kollektív identitása is felismerhető.

November 30-án és december elsején a Spatial Sound Institute is csatlakozik az eseményhez. A 4DSOUND Stúdióban négy olyan művet mutatnak be, amelyek hallhatóvá teszik a körülöttünk lévő „hallhatatlan valóságokat”. Hajnóczy Csaba és Szilágyi Lenke A tengertől a folyóig és vissza c. munkájában a vízzel kapcsolatos narratívákat bontakoztatnak ki a 4DSOUND rendszerén, míg Lisa Greenaway koncertjén Magyarország hat különböző közösségéből származó mesélő kísérletezik a beszélt hang és a zene kapcsolatával. Ezek a zenei narratívák a történetmesélés lehetőségeit a térbeli hang rendszerében értékelik át. Szombaton az egyedülálló stúdiótérben Rebekka Meyer és Camille Roth, valamint Pierre Jolivet zenei installációi az elektromágneses hullámok „hallhatatlan” valóságát teszik érzékelhetővé.

Ezek mellett pénteken egy vegán vacsorán is részt vehetnek, az arra regisztráló érdeklődők, szombaton pedig az aqb Bar terében ehető és nem ehető emléktéglákból épít közösségi élménykonyha-installációt  Kis Judit és Trapp Dominika. Együttműködésük alapját olyan munkáik képezik, amelyekhez inspirációt többek között falunapi standok közt bámészkodva és vidéki mesteremberekkel töltött idő alatt szereztek az alkotók. A közönség aktív részvételén alapuló esemény kísérlet arra, hogyan lehet egyszerű, talán elavult, vagy túl hétköznapi, de szimbolikus tárgyakat kortárs módon újraértelmezni és együtt megemészteni.

A zárónapon műteremlátogatáson és épületbejáráson mutatkoznak be az art quarter budapest  művészei, kreatív cégei és rezidens alkotói, többek között Christa Bartesch, Benkő Lilla, Frenyó Júlia, Gartner Dániel, Halász Péter Tamás, Kőszeghy Flóra, Szabó Kristóf - KristofLab, Szerdi Gábor, Pamela Calore (CA) és Datson Hughes (AU).

 

aqb Open House

2018. november 29. – december 1.

Budapest, 1222 Nagytétényi út 48-50.

 

November 29. csütörtök 

18:00 - aqb Air kiállításmegnyitó - Miguel Miguel Miguel (BR) Már a mozikban! Csak az Ön biztonsága érdekében. / Now Playing. For your safety only. (főépület 4. emelet)

 

U10

art quarter budapest, Project Space

2018. november 29. – 2019. január 4.  

Megnyitó: 2018. november. 29. 19:00

Művészek: Lidija Delić, Isidora Krstić, Nina Ivanović, Iva Kuzmanović, Nemanja Nikolić, Sava Knežević and Marija Šević. 

 

Kép: Nemanja Nikolic, Red Signal, 2018, 200 x 150 cm, akril, vászon

nyomtat

További írások a rovatból

art&design

Mozgástér és kívülállás Mozgástér és kívülállás
A Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete című kiállítás margójára
art&design

Organikus városok Organikus városok
Bornemisza Eszter: Városi hegek
art&design

Ragyogjatok, ha tudtok! Ragyogjatok, ha tudtok!
Benczúr Emese – Let it be
art&design

Leletek az esetleges és lehetséges együttállások rétegéből Leletek az esetleges és lehetséges együttállások rétegéből
Fodor János tárgyiasult iróniájáról

Más művészeti ágakról

Szendi Nóra: Természetes lustaság, Pesti Kalligram, 2018
színház

Ha cenzúrázzuk magunkat, az egésznek nincs értelme Ha cenzúrázzuk magunkat, az egésznek nincs értelme
Interjú Jankovics Péterrel a Megfigyelők kapcsán
színház

Otthonos boldogtalanság Otthonos boldogtalanság
A Patika az Örkény Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés